A Larian Studios tartott egy nagy közösségi kérdezz-felelek alkalmat, ahol a stúdió vezetője beszélt egy kicsit a generatív algoritmusokkal kapcsolatos terveikről, és elmesélte a Baldur's Gate 3 Nintendo Switch 2-es portjának helyzetét. Az előbbiek mellett persze érkezett egy rakat kérdés a Divinity-vel, a stúdió következő játékával kapcsolatban is, és bár a stúdió meglehetősen szűkszavú volt, egy fontos dolgot meg tudtak erősíteni.
A következő játék zenei kompozícióiért ugyanaz a Borislav 'Bobby' Slavov felel majd, aki átvette a stúdió játékainak karmesteri szerepét Kirill Pokrovskytól. Pokrovsky tragikus hirtelenséggel hunyt el 2015-ben, egy évvel azután, hogy utolsó projektje, a Divinity: Original Sin megjelent PC-re.
"Akkor sem tudnánk visszatartani, ha akarnánk. Keményen dolgozik az új anyagok komponálásán és felvételein."
A Baldur's Gate 3 zenei anyaga nem tért el jelentősen attól, amit a Divinity: Original Sin 2-ben hallottunk, de az egyértelműen érződött, hogy Borislav megkapta azokat az erőforrásokat, melyekre mindig is vágyott. Az előző játékban hallott lágy betétek után a Baldur's Gate 3 lemeze lerobbantotta a fejünket, és minden Dungeon Master azonnali kedvencévé vált. Ha a Divinity is csak kiegészítése lesz a korábban hallott tematikáknak, akkor mi már azzal is rendben leszünk.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.