Hirdetés

Crytek: A Wii U legalább olyan erős, mint az Xbox 360

|

A technológiák maximális kihasználásáról híres fejlesztőcég szerint a Wii U a jelenlegi konzolgenerációhoz zárkózott fel.

Hirdetés

Az eredeti Wii nem a rá készült játékok grafikájával, hanem az egyedi kontrolleres megoldással lopta be magát a szívünkbe. A Nintendo viszont tudja, hogy ez a Kinect és a Move mellett már nem elég.

Cevat Yerli, a Crytek vezérigazgatója elárulta, hogy szerinte a Wii U legalább olyan erős, mint a jelenlegi generációs konzolok, és ugyan a cég jelenleg nem fejleszt a platformra, a CryEngine 3 gyönyörűen fut rajta. Hamarosan bejelentenek majd egy Wii U-s játékot, amit egy másik fejlesztő csinál, de a CryEngine 3-at használja, akkor pedig a saját szemünkkel is megláthatjuk, hogy mit lehet kihozni a Nintendo legújabb gyermekéből. Yerli egyúttal azt sem érti, hogy az emberek nagyrésze miért nem bízik a Wii U képességeiben. "Személy szerint nem értem a publikum kétségeit azzal kapcsolatban, hogy a Wii U gyengébb lenne a PS3-nál és a 360-nál," - mondta, "Ezt nem értem. Szerintem a Wii U legalább olyan erős, mint az Xbox 360." Ha ez igaz is, pár éven belül újabb konzolgeneráció érkezik és inkább arra vagyunk kíváncsiak, hogy akkor hogyan teljesít.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)