A Gearbox nem akármilyen szerencsés gamert engedett be a Borderlands 4 világába a hivatalos megjelenés előtt: Conan O'Brien talkshow-sztár és komikus kapott lehetőséget a tesztelésre, aki hozta is a formáját. A Clueless Gamer sorozat legújabb epizódja pont olyan kaotikus lett, mint amire számítani lehetett, a sztár pedig már az első percben a rajongókkal együtt rezgett egy húron.
"Ő a legutálatosabb szemetes, akivel valaha találkoztam"
- mondta Claptrapről, tökéletesen összefoglalva a közönség évtizedes érzéseit a szemtelen robot iránt.
Conan persze nem csak a történet iránti teljes érdektelenségével hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy inkább mindent lőtt, csak épp az ellenfeleket nem, miközben hangosan üvöltözött. Egy rövid technikai malőr is becsúszott: a játék egyszerűen összeomlott egy nehezebb szakasznál, mire Conan viccesen megkérdezte a producertől, hogy biztosan nem csak a poén kedvéért gondolták azt, hogy bajban van.
A csúcspontot a főgonosz, Vile Lictor első felbukkanása jelentette, aki egy groteszk, denevérszerű lényként állítja majd meg a játékosokat. Conan a pályát egyenesen "nyugatnémet klubhoz" hasonlította a vörös fények és az ipari hangulat miatt. A boss harc során pedig kiderült, hogy Borderlands 4 nem spórol sem a látvánnyal, sem a kihívással.
A játék szeptember 12-én jelenik meg, de Conan műsorának köszönhetően a rajongók már most kaptak egy ízelítőt abból, mennyire őrült kalandra számíthatnak.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!