Hirdetés

Carmageddon: Max Damage, Far Cry 6 és The Escape Academy - ezzel játszunk a hétvégén

|

Veszélyesen vezetünk, diktátorokkal packázunk és megoldunk egy csomó fejtörőt.

Hirdetés

Mindjárt itt az ősz (kukkantsatok csak ki az ablakon), ami azt jelenti, hogy beindul a nagyobb kaliberű játékok áradata. Mármint valószínűleg, azaz van rá esély, feltéve persze, hogy nem halasztják el mindet. De ilyet egyrészt úgysem tennének (ugye, nem?), másfelől pedig már van legalább egy biztos befutónk. Addig azonban főként indie címekkel és régi kedvencekkel ütjük el az időd. Ez sem rossz ám.

HP - Még mindig küzdök a The Escape Academy-vel, de csodás küzdelem ez, minden pillanatát élvezem. Emellett még nagyon szeretném befejezni az As Dusk Fallst, mert az első pár óra után félbemaradt, pedig nagyon tetszett a sztori és a hangulat. Emellett becsúszott az életünkbe a The Raven Remastered is, ki tudja, meddig jutunk kis svájci rendőrünkkel, akit a krimirajongó feleségem vett kezelésbe.

mazur - Mivel meghajtó nélküli PS5-öm van (mit csináljak, ez legalább volt) feszélyez egy ideje, hogy a lemezes Dark Souls III-mal nem tudok játszani, és mivel a DLC-k is kimaradtak, most megvettem az akciós Digital Deluxe kiadást. Épp helyet csináltam neki, hogy letöltsem, amikor megláttam, hogy ott a Bloodborne is, amit nemrég nagy kedvem lett újrakezdeni, úgyhogy nehéz a döntés. Amíg kitalálom, addig Elden Ringezek.

Paca - Még nem mondhatom el, mivel játszok, de a jövő héten már azt is elárulhatom, tetszett-e vagy sem. Lassan beindul a játékipar őszi szezonja, úgyhogy muszáj még néhány elmaradást gyorsan letudni, mielőtt minden időmet elviszik az újdonságok.

Csirke - Annyira megtetszett Kaci streamjében a Cult of the Lamb, hogy valószínűleg elcsábulok, és én is meg fogom venni. Ki ne akarna szektát vezetni az erdei állatok között egy cuki okkult bárányprófétával? 

Chava - Külső szemlélő számára roppant unalmasnak hathat, de változatlanul a Forgotten Realms tundravidékén, a Jeges Szelek Völgyében kalandozom. Eközben lassan fogynak a Száműzött oldalai is, így már tényleg kézzelfogható távolságban van a Menedék, Drizzt sagájának harmadik kötete, amit egy hete tévesen másodiknak nevezte. Mea culpa.

Hirdetés

Kaci - Sajnos az elmúlt hetek folyamatos betegeskedései miatt rengeteg munka torlódott fel, a hétvégén ezeket próbálom majd pótolni. Egyrészt, hogy ti mihamarabb fogyaszthassátok a videókat, másrészt, hogy a jövő héten tiszta lelkiismerettel sétálgathassak a gamescom standjai között, és ne kelljen azon izgulnom, hogy mit felejtettem el leadni.

Szada - A legutóbbi ingyenes időszak alkalmával belekóstoltam a Far Cry 6-ba és annyira megtetszett, hogy éltem a Ubisoft akciójával és beszereztem Xboxra. Dani Rojast irányítva azóta is Yara felszabadításán dolgozom a szabadidőmben, valószínűleg ezen a hétvégén sem lesz ez másképp. 

Zs - Nemrég egy ezresért behúztam a Carmageddon: Max Damage-et, és nem szégyellem bevallani, hogy tökéletes eszköznek találom a munka + tanulás kombóval szétcsapott agyam kikapcsolására. A hétvégét így biztosan ezzel töltöm, de azért a hegyekbe is kiruccanok némi friss levegőért.  

Kivi - A free to play játékokra fogom szánni a hétvégét. Visszatérek az Apex Legendshez, hiszen itt az új szezon, és újból az eredeti térképen lehet játszani, illetve befutott kis csúszással a MultiVersus első szezonja is, aminek ha sikerül beszippantania, nem fogom sajnálni, hogy a végén még a battle passra is költsek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Szabi - Már a Mass Effect játékok nevének említése is kimutatható fiziológiai hatással van rám, a Legendary Edition pedig remek apropót ad arra, hogy ismét Shepard parancsnokká avanzsálhassak. Az első rész közepén tartok, s bár mechanikailag recseg-ropog a játék, történetmesélés terén olyan zseniális megoldásokat fedezek fel benne, amiket tizenéves kamaszként - mikor legutóbb gyűrtem ezt a játékot - még nem értékeltem kellőképp. Erre az epizódra ráadásul meglehetősen ráfért már a grafikai tuning, ami elég jól sikerült, úgyhogy örömmel ajánlom az új kiadást a nosztalgiázni vágyóknak.

Hunter - A jelenlegi terveim között szerepel rengeteg JoJo epizód, és még több Guilty Gear -Strive- meccs. Az elmúlt hetek picit sűrűbbek voltak, mint szerettem volna, és nagy szükségem lesz arra, hogy INO gitárjával verjek agyon pár embert az online lobbikban. Mondjuk a program még változhat annak függvényében, hogy befutnak-e tesztelni való játékok, vagy sem, de akárhogy is, verekedéssel zárul a hétvége.

Tonight - Nagy rajongója vagyok az Evil Dead-filmeknek és az Ash vs Evil Dead tévésorozatnak, ezért amikor nemrég megláttam, hogy akciós a legújabb játékadaptáció, azonnal lecsaptam rá. Az első néhány kör alapján kifejezetten tetszik az aszimmetrikus multiplayer megközelítés, így a hétvégén mindenképpen pörgetni fogom.

Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)