Hirdetés

A BioWare alapítója szerint rossz ötlet újra kiadni a konzolokat

|

A BioWare egyik alapítója, Greg Zeschuk is elmondta a véleményét a jelenlegi konzolok újrakiadásának ötletéről.

Hirdetés

Az utóbbi hónapban egyre valószínűbbé vált, hogy a PlayStation 4 újra meg fog jelenni, erősebb hardverrel, hogy a Sony ezzel is kicsit megtámogassa a PlayStation VR-t. Ez persze eléggé megkavarná a konzolos fejlesztéseket, a BioWare alapítója szerint pedig kifejezetten őrültség.

Greg Zeschuk egy interjúban beszélt a témáról, és szerinte rengeteg fejfájást fog okozni még a jövőben, ha az életciklusuk közepén újra kiadják a PS4-et és az Xbox One-t: "Úgy gondolom, hogy rengeteg kínszenvedéssel fogj árni ez az egész, ráadásul teljesen szembe megy a konzolok alapkoncepciójával. Egyébként ez nem az első ilyen eset, anno az első Xbox többféle DVD-meghajtóval jelent meg, csak ők akkor erről nem szóltak senkinek. Viszont a fejlesztőknek azonnal feltűnt, hiszen ezek mind más sebességgel olvasták a lemezt."

Zeschuk itt természetesen arra gondol, hogy a konzolok legnagyobb előnye, hogy minden fejlesztő ugyanazon a fix hardveren dolgozik, így többnyire garantálható, hogy minden gépen ugyanúgy fog majd futni az adott játék. Az alapító szerint azért is rizikós az életciklus közepén új kiadással előállni, mert az Apple-ön kívül kevés cég engedheti meg magának, hogy a felhasználóbázisát átcsalogassa a hardver új verziójára.

Mindenesetre érdekes dolgok mennek most végre a konzolok és PC-k között. A Microsoft egy ideje már szeretné elérni, hogy a kettő valahol középen találkozzon, hiszen a hardverüket fejleszteni szeretnék, míg a Windows 10-en a játékok már a cég zárt platformján jelennek meg még akkor is, ha a végeredmény tragikus.

Ti mit gondoltok? Megéri menet közben variálni a konzolok hardverét? Ti váltanátok, ha kijönne egy új PlayStation 4?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)