Hirdetés

Bemutatkozott a Darksiders 4 - végre összeállnak az Apokalipszis lovasai, mint a Bosszúállók

|

Az előzetes mellé megkaptuk az első részleteket is.

Hirdetés

Hat évnyi csend után újra mennydörgésként visszhangzik a mennyben és a pokolban is az Apokalipszis négy lovasának vágtája: tavaly csak a franchise visszatérését lengette be a THQ Nordic, most ellenben hivatalosan is bejelentette a Darksiders 4-et. A rövid teaser nem sokat árult el, de épp eleget ahhoz, hogy a rajongók megemelkedjen. A Gunfire Games (Darksiders III, Remnant) fejlesztésében érkező játék ott folytatja a történetet, ahol az első rész abbamaradt, visszatkanyarodva ahhoz a sötét tónushoz, amely az egész sorozatot megalapozta.

Negyedik felvonás külső nézetes akció-kalandjáték lesz a széria fősodrának korábbi tagjaihoz hasonlóan, ami azt jelenti, hogy továbbra is a Viszályt a reflektorfénybe helyező Darksiders Genesis spin-off marad az egyetlen Darksidesr ARPG. Ennek következtében a játékmenetet is ismerősnek találjuk majd, tele harccal, platformerelemekkel és fejtörőkkel egy mitológiai és posztapokaliptikus elemeket ötvöző világban.

Hirdetés

A Darksiders 4-ben már nem szabja meg a történet, hogy melyik lovast irányítjuk, a választás teljes egészében a miénk. A döntést persze megnehezíti majd, hogy nemcsak küllemében tér el egymástól Háború, Halál, Harag és Viszály, de harcmodoruk és képességeik tekintetében is különbözőek. A leírás alapján a játékmenet gyors és nyers lesz, fluid mozgással és intenzív közelharcokkal.

A történet tovább szövi a négy lovas sorsát, és a rajongók legnagyobb örömére úgy tűnik, újra előtérbe kerül az a világépítés és mitológia, ami miatt a sorozat kultikussá vált. A hab a tortán, hogy az eddigi információk szerint online kooperatív mód is helyet kap a játékban 2-4 játékos számára, de a klasszikus egyjátékos és osztott képernyős mód sem marad el.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)