Hirdetés

Az új generációs Xboxot az új generációs játékosoknak tervezi a Microsoft

|

Furcsa ezt kimondani, de emlékszünk a média centeres kitekintésükre, ugye?

Hirdetés

Az Xbox Series X|S idén novemberben lesz öt éves, és ezzel párhuzamosan egyre erősebben körvonalazódnak a következő generációs Xbox-tervek. A Microsoft már megerősítette, hogy érkezik az új Xbox és most azt is elmondták, hogy egy olyan ökoszisztémát építenek, amelynek a játékosok állnak a középpontjában.

Az Official Xbox Podcastben Jason Ronald, az Xbox új generációs fejlesztésekért felelős alelnöke kiemelte, hogy a mai gamerek többsége már nem egyetlen platformon játszik, hanem váltogat mobil, PC és konzol között. Ennek megfelelően a Microsoft olyan jövőt vizionál, amiben kézikonzolon - mint a közelgő Xbox ROG Ally - lehet játszani útközben, majd otthon egy dedikált konzolon ugyanonnan folytatni a kalandot.

Hirdetés

A következő Xbox-generációt az AMD hajtja majd, amely látványos grafikai előrelépést, még inkább magával ragadó játékmenetet és AI-alapú fejlesztéseket is ígér. A Microsoft emellett arra is utalt, hogy a jövőben a játékok nem lesznek egyetlen áruházhoz vagy platformhoz kötve. Sarah Bond, az Xbox elnöke februárban azt mondta, hogy a készülő új konzol

"a legnagyobb technológiai ugrást"

hozza majd a hardverek történetében.

Addig is jön az Xbox ROG Ally két variánsa, amikről a Gamescom 2025-ön egészen biztosan sok minden kiderül. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)