Hirdetés

Jövőre csúszik az Avowed őszi frissítése, de cserébe tartalmasabb lesz

|

Az Obsidian még dolgozik rajta, és egyúttal ki is bővíti.

Hirdetés

Februárban jelent meg az Obsidian Entertainment első Pillars of Eternity spin-offja, a belső és külső nézetből egyaránt játszható, az akcióra lényegesen nagyobb hangsúlyt fektető Avowed. A stúdió azóta is frissítgeti, már átszabta a harcos és kósza kasztokat, adott plusz tehetségpontokat, és az arachnofóbiás játékosokról is gondoskodott.

Mindez azonban nem olyan tempóban zajlik, ahogy azt a rajongók szeretnék. Ebben kétségkívül közrejátszik, hogy azóta a stúdió leszállította a Grounded 2-t és a The Outer Worlds 2-t, az előbbit  korai hozzáférésben. Most pedig kiderült, hogy még ezt a kényelmesen elnyújtott frissítési ütemtervet sem tudja tartani a csapat.

Hirdetés

A korábban beharangozott őszi update ugyanis elmarad, helyette februárban érkezik az évfordulós csomag az Avowed első születésnapja alkalmából, amely a játék eddigi legnagyobb bővítménye lesz. A fejlesztők szerint mindent tartalmazni fog, amit megígértek, tehát a New Game Plust, a fotómódot, egy új fegyvertípust, a játékos karaktere számára több testreszabási lehetőséget, beleértve a kinézetének játék közbeni módosítását is. Ezen felül pedig más meglepetések is érkeznek, amelyekről majd csak februárban rántják le a leplet.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)