A Ubisoft a legfrissebb pénzügyi jelentésében egyértelművé tette, mire építené a következő nagy visszakapaszkodását, ami jelenleg abban merül ki, hogy 2029 márciusáig új Assassin's Creed-, Far Cry- és Ghost Recon-játékot is ki akar adni. A cég szerint a 2027-28-as és a 2028-29-es pénzügyi évben jóval erősebb és változatosabb megjelenési menetrenddel készül, amelyet a legnagyobb márkái húzhatnak majd. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy a következő három évben az Assassin's Creed mellett két olyan Ubisoft-sorozat is visszatérhet, amely jó ideje nem kapott rendes új részt.
Az Assassin's Creed esetében a legkézenfekvőbb jelölt a régóta készülő, boszorkányos Assassin's Creed Hexe, amelyet a korábbi bejelentések alapján 2027 környékére várnak. A Far Cry ennél is nagyobb kérdőjel, hiszen a hatodik rész még 2021-ben jelent meg, azóta pedig leginkább pletykákból lehetett összerakni, merre viheti tovább a sorozatot a Ubisoft. A Ghost Recon helyzete sem sokkal tisztább: a legutóbbi fő rész, a Breakpoint 2019-ben jött ki, és a sorozatnak kifejezetten szüksége lenne egy erős visszatérésre azok után, hogy a Breakpoint rajtja finoman szólva sem úgy sikerült, ahogy a kiadó szerette volna.
A bejelentés háttere viszont legalább annyira fontos, mint maga a három név. A Ubisoft rekordveszteségről számolt be, a Reuters szerint a 2026 márciusával zárult pénzügyi évben 1,3 milliárd eurós működési veszteséget hozott össze, miközben a nettó foglalások 17,4 százalékkal, 1,53 milliárd euróra estek vissza. A cég további egy nehéz évre készül, 2026-27-ben 8-9 százalékos bevételcsökkenést és legfeljebb 500 millió eurós készpénzégetést vár, de 2027-28-tól már újra nyereségesebb működésben bízik.
A kiadó az elmúlt időszakban komoly átalakításon ment keresztül. Nagyjából 1200 dolgozó távozott, projekteket kaszáltak el, másokat elhalasztottak, és a Tencent 1,16 milliárd eurós befektetésével egy új, kiemelt egység is létrejött, amely többek között az Assassin's Creed, a Far Cry és a Rainbow Six jövőjére koncentrál. A Reuters korábbi beszámolója szerint a Tencent ezzel 25 százalékos részesedést szerzett az új leányvállalatban, amelyet körülbelül 4 milliárd euróra értékeltek.
A következő nagy dobás mindenesetre már nincs messze, az Assassin's Creed Black Flag Resynced július 9-én jelenik meg PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re. A remake kapcsán a cég a pénzügyi beszámolóban külön kiemelte, hogy az előrendelések erősen indultak, különösen Kínában.
Közben sok minden továbbra is feltűnően hiányzik. A jelentésben nem igazán kaptunk érdemi kapaszkodót a Beyond Good and Evil 2-ről, és a Splinter Cell remake helyzete sem lett világosabb. Ez azért beszédes, mert a Ubisoft most látványosan kevesebb, de fontosabb projektre próbál koncentrálni, és a jelenlegi üzenet alapján elsősorban azokhoz a márkákhoz nyúlna vissza, amelyekben még mindig nagy globális közönséget lát. Az új Assassin's Creed, Far Cry és Ghost Recon tehát nem pusztán rajongói ígéret, hanem üzleti mentőterv is. A kérdés az, hogy mire ezek a játékok megérkeznek, a Ubisoftnak sikerül-e visszaszereznie azt a bizalmat, amelyet az elmúlt években nagyon sokszor eljátszott.