Hirdetés

A Sony két és fél milliárd forintot oszt szét azok a játékosok között, akiket szerinte nem károsított meg

|

A Sony inkább egyezséget kötött abban a perben, amiben azzal vádolják, hogy monopol helyzetet teremtett a PlayStation-játékok piacán.

Hirdetés

Összesen 7,85 millió dolláros egyezséget kötne a Sony Interactive Entertainment a PlayStation Store digitális játékainak árazása miatt indított amerikai csoportos perben, ami barátok között is majdnem 2 és fél milliárd forint.

A vád szerint a  Sony monopolhelyzetet alakított ki a PlayStation digitális játékainak piacán, hiszen a kiadóknak át kellett engedniük a végleges ár meghatározását, majd az árversenyre azzal csapták rá végleg a temetőkaput, hogy eltűntek a külső kereskedőknél beváltható  letöltőkódok is.

Hirdetés

A Sony tagadja, hogy ez jogsértés lenne és azt is, hogy a vásárlókat kár érte volna. Az egyezség tehát a részükről nem beismerés, hanem a további perköltségeket akarják megspórolni, mert a bíróság korábban elutasította a kereset megszüntetésére irányuló indítványt.

A nettó egyezségi összeget a jogosult vásárlások száma alapján, arányosan osztanák szét. Az aktív fiókkal rendelkező érintetteknek nem kell külön igénylést benyújtaniuk, az összeg automatikusan, levásárolható PlayStation Store-egyenlegként kerülne a PSN-fiókjukba.

A teljes 7,85 millió dollár nem kerül közvetlenül a játékosokhoz, mivel abból vonják le az ügyvédi díjakat, az adminisztrációs költségeket és az esetleges képviselői juttatásokat is. Az egyes felhasználókra jutó pontos összeg ezért csak a jogosult vásárlások és a levonások véglegesítése után derülhet ki.

A Sony egyébként most egy másik bírósági ügyben is benne van, ahol arról kell meggyőznie mindenkit, hogy tök egyértelmű, hogy a digitális játékaink nem a mieink.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)