Marcus Lehto, a Halo egyik társalkotója nyilvánosan fejezte ki csalódottságát amiatt, hogy a már bezárt Ridgeline Games fejlesztőit nem tüntették fel megfelelően a Battlefield 6 stáblistájában. A stúdiót, amelyet Lehto társalapítóként vezetett, eredetileg a játék narratív kampányának fejlesztésével bízták meg, ám a Ridgeline 2024 februárjában bezárt, miután Lehto önként távozott az EA-től. A vállalat akkor azt ígérte, a csapat által elkezdett munka folytatódik.
A Battlefield 6 megjelenése után Lehto a LinkedInen posztolt, ahol egykori kollégái nevében állt ki. Mint írta, sokan közülük akár két és fél évet is dolgoztak a projekten, ám végül csak a stáblista legvégén, a Special Thanks részben kaptak helyet, vagy egyáltalán nem is szerepelnek benne. Saját nevét is azok között említette, akik kimaradtak.
"Ezek a tehetséges fejlesztők fektették le a játék alapjait, és megérdemlik, hogy a munkájukat tisztességesen elismerjék"
- írta Lehto, hozzátéve, hogy a játékkészítés csapatmunka, és minden közreműködőt megillet a méltó köszönet.
Az EA egyelőre nem kommentálta az ügyet. A Ridgeline bezárásakor az EA Entertainment elnöke, Laura Miele közölte, hogy a stúdió egyes tagjai a Ripple Effecthez kerültek, míg a kampány fejlesztését Danny Isaac és Darren White vezeti tovább. A Battlefield franchise-t azóta a DICE, a Ripple Effect, a Motive és a Criterion alkotja egy közös fejlesztői struktúrában.
Marcus Lehto korábban a Bungie egyik meghatározó alakja volt, aki többek között a Halo: Reach kreatív rendezőjeként írta be magát a játéktörténelembe. Az EA-hez azután csatlakozott, hogy a Battlefield 2042-t kemény kritikák érték az egyszemélyes kampány hiánya miatt.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!