Három pillérre építette fel az Activision a mai Call of Duty Next eseményt, amelyre kétszáz streamert utaztatott ki, hogy azok szórakoztassák követőiket, amíg a fejlesztők a Call of Duty: Modern Warfare II multiplayer, a Call of Duty: Warzone 2.0, valamint a Call of Duty: Warzone Mobile újdonságairól mesélnek a világ minden pontjáról bekapcsolódó nézőknek.
A korábban még Project Aurora néven futott mobilos battle-royale májusban lépett először a közönség színe elé, azóta síri csend honolt körülötte, most azonban az Activision elérkezettnek látta az idejét, hogy további részleteket fedjen fel, az Activision Shanghai Studio, a Beenox, a Digital Legends, valamint a Solid State Studios közös erőfeszítésének gyümölcséről.
Az alább látható, előre renderelt trailer ismerős jeleneteket tartalmaz ugyan, ám a játékmenetből egy fikarcnyit sem mutat. Az ellenben kiderült, hogy Verdansk várja majd a játékosokat, Chris Plummer, az Activision mobilos részlegét felügyelő alelnöke pedig azzal büszkélkedett, hogy 120 játékos eshet majd egymásnak, külön kiemelte, hogy igazi játékosokról van szó, nem botok ellen kell majd küzdeni, mint más, hasonszőrű alkotásokban. Helyet kap benne a Gulag is, továbbá együtt játszhatnak majd az androidos és az iOS-es felhasználók. Számíthatunk még dedikált eseményekre, playlistekre és tartalmakra, olyanokra, amelyeket kimondottan a mobilos verzió számára készítenek. Lesz ugyanakkor némi átjárás a PC-s, konzolos és mobilos kiadások között.
Azt sem árt tudni, hogy viszonylag szabad kezet kapunk majd az irányítás testreszabását illetően, így eredményesebben játszhatunk pusztán az érintőképernyőt használva, mindenféle kiegészítő nélkül. Az androidos verzióra már elő lehet regisztrálni, de a megjelenés még odébb van, valamikor 2023 folyamán kerül rá sor.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!