Hirdetés

A Blizzard bejelentette következő játékát

|

Teljesen új IP-készül a stúdió számára eddig ismeretlen területnek számító műfajban.

Hirdetés

Miután bő fél esztendőn át szinte csak és kizárólag munkahelyi botrányok (zaklatási és diszkriminációs ügyek) miatt vetült reflektorfény az Activision Blizzard egyik meghatározó entitására, a Blizzard Entertainmentre, már-már üdítően hatott a Microsoft általi felvásárlás híre, és persze az a rengeteg lehetőség, ami előtt az üzlet szélesre tárja az ajtót: új StarCraft és Warcraft RTS-ek, illetve olyan spin-offok, mint az elkaszált StarCraft Ghost. Persze előbb még le kell zárulnia a videojáték-ipar legdrágább akvizíciójának, aztán majd kiderül, hogy megalapozott volt-e az optimizmusunk. 

Addig is önállóan működik az Activision Blizzard, így Bobby Kotick regnálása alatt annak sincs akadálya, hogy új IP-k szülessenek, mint ahogy most épp történik:  a 2016-os Overwatch után ismét olyan terepre merészkedik a Blizzard, ahol korábban még sosem járt.

Hirdetés

A mai napon ugyanis bejelentette a Blizzard, hogy nekilátott egy túlélőjáték fejlesztésének, ami PC-re és konzolokra érkezik, és ami talán a legizgalmasabb információ, hogy egy teljesen új univerzum ad majd otthont neki.

"A következő küldetésére indul a Blizzard. Ez egy teljesen új univerzumba vezet, vadonatúj PC-s és konzolos túlélőjátékunk otthonába. Egy helyre, amelynek hőseivel még nem találkoztunk, amelynek történeteit még nem meséltük el, és amelynek kalandjait még nem éltük át. Lehetőségek kiterjedt birodalma ez, mely arra vár, hogy felfedezzük."

A projekt annyira gyerekcipőben jár, hogy még címe sincs, és inkább toborzás céljával tette közzé a Blizzard, semmint azért, hogy máris elkezdje a hype-ot építeni. Számos pozíció vár feltöltésre a pályatervezőtől a szoftvermérnökig.

"Minden történetnek szüksége van egy mesemondóra, és minden világnak építőkre. Mi lenne, ha te lehetnél az? A Blizzard harminc éven át alkotott univerzumokat játékosok millióinak kedvéért szerte a világban. Ehhez fejlesztők sokszínű csapatára van szükség, akik hallatják hangjukat, és akik másokat is meghallgatnak. Ez a küldetésünk."

- áll még a felhívásban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)