Hirdetés

A Black Panthert kukázta ugyan az EA, de leszállítják a három Marvel-játékot

|

Az EA Entertainment elnöke bejelentette, hogy a szomorú hírek ellenére a cég továbbra is elhivatott a Marvellel kapcsolatban. Vagy csak aláírtak egy szerződést.

Hirdetés

Miután az EA hivatalosan is kukázta a Black Panther-ot, és bezárta a fejlesztéséért felelős Cliffhanger Studios-t, sokan már temették is a kiadó egész Marvel-projektcsomagját. Főleg az Iron Man játék jövője miatt kezdtünk aggódni, hiszen a Black Panther mellett ez volt az egyik bejelentett címe annak a háromrészes együttműködésnek, amit az EA még 2022-ben kötött a Marvellel.

Laura Miele, az EA Entertainment elnöke az IGN-nek adott interjújában viszont elmondta, hogy

"A partnerségünk a Marvellel továbbra is erős, a többjátékos, hosszú távú együttműködésünk folytatódik."

Hirdetés

Ezt megerősítette a Marvel is, akik szerint a fókusz továbbra is az "eredeti történetmesélésen" van, az Iron Man játék pedig "jó úton halad", amit a Motive Studios jelenleg is fejleszt. Az Iron Man játék él, a kérdés már csak az, mi lesz az eredetileg tervezett harmadik Marvel-játékkal, amiről eddig semmit nem tudunk, csak annyit, hogy létezett. Vagyis egy szerződésben biztosan létezik.

Nehéz elhesegetni a gondolatot, hogy ha mondjuk az Iron Man-játék elhasal, az egész projekt dominószerűen borulhat, amire ugye már volt példa, ha emlékeztek a Marvel's Avengers példájára. Szerencsére a Motive nem live service-ben utazik, ők inkább a single player vonalon erősek és remélhetőleg sikerül összehozniuk valamit, amit nem csak a keményvonalas Marvel-rajongók élvezhetnek.

Ez a háromrészes Marvel-csomag egyébként gyanúsan hasonlít arra, amit az EA a Star Warsszal is csinál,  ott a Respawn fejleszti a Jedi-játékokat, szintén egy háromrészes sorozat részeként.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)