Hirdetés

Jövőre érkezik a „lemezmentes” Xbox One?

|

A pletykák szerint a Microsoft egy teljesen újragondolt Xbox konzollal készül 2019-re.

Hirdetés

Könnyen lehet, hogy az Xbox One X után már jövőre kapunk egy újabb Microsoft konzolt.

Hirdetés

A Thurrott értesülései szerint a Microsoft már 2019 őszével elindítaná az újragondolt Xbox One-ját, amiből teljesen egészében kikerülnének az optikai meghajtók. A "lemezmentes" Xbox One a Microsoft mostani konzolgenerációjának a része lenne, szóval semmiképpen se tévesszük össze a jelenleg Scarlett kódnév alatt futó, next-gen konzol kiadásával, amit nagyjából 2020-ra lőhetünk be.

Az új konzol egy költséghatékonyabb variánsa lenne a már meglévő Xbox One gépeknek, ezáltal jóval olcsóbban is juthatnánk hozzá az eddigieknél. A Thurrott információ alapján az átszabott gép durván 100 dolláros árcédulával kerülhet majd a boltokba, ami a fele a mostani modellek árának. A Microsoft elvileg egy olyan "disc-to-digital" programot is tervez, amivel a leendő vásárlók a már meglévő játékaik fizikai példányát cserélhetnék be egy digitális letöltőkódért cserébe a viszonteladóknál.

A Thurrott forrásai szerint a cég azt is fontolgatja, hogy már a következő generációs Xbox esetében is teljesen áttérnek a játékok digitális értékesítésére. A Microsoft elvileg érzi, hogy ez mennyire kiütheti a biztosítékot azoknál a játékosoknál, akik a mai napig a dobozos termékeket preferálják. Az optikai meghajtót nélkülöző Xbox One pedig pont ezért érkezhet meg már 2019 őszére, hogy lássák, milyen kompromisszumokat bírnak el a játékosok az olcsóbb konzol érdekében.

Ti lemondanátok a dobozos játékokról egy pénztárcabarát konzol kedvéért?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)