Hirdetés

Mindenki egy lépéssel közelebb került a Steam Deckhez

|

Gabe Newellék fokozzák a tempót, rövidülhet a hordozható PC várólistája.

Hirdetés

A február 25-én megjelent Steam Deck az első beszámolók alapján remekül sikerült, azóta pedig folyamatosan érkeznek rá a hasznos frissítések, hogy még jobb élményt nyújthasson. Ennek ellenére a Valve hordozható PC-je mintha nem forgatta volna fel a piacot, amiben komoly szerepe van annak, hogy a hosszú várólista miatt csak nagyon lassan juthatnak hozzá a vásárlók.

A jelek szerint azonban rövidesen változhat a helyzet, a cég ugyanis nemrég egy szokatlanul biztató hírrel lepte meg a világot a gyártás tempóját illetően.

Hirdetés

A Valve a Steam Deck hivatalos Twitter-fiókján közölte, hogy június 30-tól már a harmadik negyedéves foglalási e-maileket küldik ki a vásárlóknak, a termelés pedig felgyorsult, így mostantól hetente több mint kétszer annyi gépet tudnak kiszállítani. Erre persze sokan mondhatják, hogy a várólistát elnézve még ez sem elég tempós, de sajnos ilyen időket élünk, nem a Steam Deck az egyetlen termék, amely hasonló problémákkal küzd.

A Steam Deck rendelési felületén egyelőre nem látni a pattogósabb gyártás hatását, a hivatalos weblap továbbra is 2022 októberi, vagy annál későbbi szállítást ígér az új megrendelőknek. A Valve egyúttal emlékeztet, hogy a foglalások állapotát bármikor ellenőrizhetjük a https://store.steampowered.com/steamdeck linken bejelentkezve.

A termelés felgyorsítása már csak azért is kapóra jön a cég PR-osainak, mert nemrég voltak kénytelenek elismerni, hogy továbbra sem érkezik a Steam Deck egyszer már elhalasztott dokkja, a Docking Station.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)