Hirdetés

Videóban foglaljuk össze a Mortal Kombat széria eddigi 30 évét

|

Bizony, már három évtizede velünk van a véresen csodálatos Mortal Kombat sorozat.

Hirdetés

Sokak videojátékos fronton eltöltött fegyveres szolgálatának első fontos állomása volt valamelyik Mortal Kombat epizód, ami annak tükrében nem is csoda, hogy kereken 30 esztendővel ezelőtt, 1992-ben jelent meg a sorozat legelső része. Immár a tizenegyedik számozott epizódnál járunk, és nagyon várjuk, hogy legközelebb mit főz majd ki boszorkányüstjében a NetherRealm Studios csapata, a legújabb Mortal Kombat bejelentéséig azonban csak a nosztalgia maradt nekünk.

Abból viszont nem kevés került az alábbi videóba, ami összefoglalja nektek a Mortal Kombat születésének körülményeit (és azt, hogy eredetileg milyen játék fejlesztésével bízták meg az alkotócsapatot), az egyes folytatások újdonságait, és úgy általában azt az utat, amit a franchise bejárt az elmúlt 30 évben.

Hirdetés

Most pedig ti jöttök: szerintetek melyik volt a legjobb Mortal Kombat játék? Írjátok meg mindenképpen kommentben! 

Ha tetszett nektek ez a videó, akkor dobjatok rá egy like-ot, és persze bátran iratkozzatok fel a csatornánkra, illetve bökjétek be a csengettyűt is, hogy értesítést kapjatok a friss feltöltésekről. Amennyiben támogatni is szeretnétek a munkánkat, a csatornatagság vagy a szuperköszönet funkciók segítségével erre is lehetőségetek van. Végtelen hála, ha esetleg így tesztek!

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)