Az Avatar: Tűz és hamu újra világossá teszi, hogy James Cameron számára a mozi elsősorban vizuális attrakció, és csak másodsorban történetmesélés. Pandora továbbra is lenyűgözően szép, a technikai megvalósítás 2025-ben is etalonnak számít, de mindez egyre kevésbé tudja elfedni azt, hogy a franchise narratívája gyakorlatilag egy helyben topog. A harmadik rész ott folytatja, ahol A víz útja abbamaradt, és bár sötétebb tónust, nagyobb érzelmi téteket ígér, végül inkább önismétlésbe fullad.
A Sully család gyásza és szétesése papíron erős alap lehetne, a film azonban nem tud mit kezdeni vele. A konfliktusok sokszor erőltetettek, a karakterek döntései nem fejlődést, hanem forgatókönyvírói kényszert tükröznek. Jake viselkedése több ponton karakteridegen fordulatokat vesz, Neytiri érzelmi ívét pedig esetlen jelenetek próbálják helyettesíteni valódi mélység helyett. Az új ellenfelek sem hoznak frissességet: a hamu népe egysíkú, Varang pedig hiába lenne izgalmas figura, a gyenge írás teljesen kiüresíti.
A közel 200 perces játékidő alatt a nézőben egyre erősebben alakul ki az érzés, hogy ezt a filmet már látta, csak más díszletek között. A látvány továbbra is pazar, de már nem tudja elvinni a hátán az élményt, különösen akkor, amikor a 48 fps-es megoldás inkább kizökkent, mint bevon. Az Avatar: Tűz és hamu így végül nem több, mint egy technikailag lenyűgöző, de tartalmilag üres epizód, amely újra felteszi a kérdést: valóban szükség van még erre a történetre, vagy Pandora varázsa mára végleg elfogyott.
Az alábbi videóban részletesen is mesélünk a filmről:
Ha egyetlen új feltöltésünkről sem akartok lemaradni, csapjatok rá a feliratkozás gombra, és piszkáljátok meg a csengettyűt is.
