Hirdetés

Gigabyte GO OC 2009 tuningrendezvény

|

Két csapat küzdött meg egymással és a hardverelemekkel, mely harc vége egy mindent és mindenkit érintő LN2-fürdő lett.

Hirdetés

Ahogy arról mi is hírt adtunk, a Gigabyte az elmúlt hétvégén rendezte meg a GO OC tuningsorozat első magyarországi fordulóját. A Corner Rendezvényközpontban tartott eseményre két csapat "jutott be", azaz a szervezők őket tartották érdemesnek arra, hogy a prágai továbbjutásért harcolhassanak egymással. Sokan sajnálattal vették ezt tudomásul, hiszen több, hasonlóan lelkes és tuningőrült egyén is van hazánkban, akik nagyon szeretnének valami hasonló nagyságú és értékű rendezvényen bizonyítani. Azonban véleményünk szerint első nekifutásra elég volt ez a két csapat is, az összegyűlt látogatókat pont megfelelő mértékben kötötték le és szórakoztatták is egyben.

giga_gooc_1_k.jpg
giga_gooc_2_k.jpg


A hivatalos kezdés elméletileg délután 3 óra lett volna, ám az előkészületek miatt némi csúszást kellett átvészelnünk. Fél 4-re azonban már mindenki elfoglalhatta a helyét, és BZ is nekikezdett a szinte megszakítás nélküli "műsorvezetésnek". Bizony, a mi BZ-nk volt az esemény "porondmestere", szórakoztató centruma, a folyékony nitrogénos tuninggal kapcsolatos kérdéseit szinte mindig képes volt a rá jellemző humorral megfűszerezni. :)

giga_gooc_6_k.jpg
giga_gooc_5_k.jpg


A két csapat két-két fővel állhatott neki a túlhajtáshoz biztosított hardverek összeszereléséhez. Az alaplapokat és a grafikus kártyákat a Gigabyte és az NVIDIA, a Core i7-es processzorokat az Intel, a HyperX DDR3-as memóriamodulokat a Kingston, a tápegységeket az Enermax, a monitorokat pedig az LG adta. Egyedül a központi egység hűtésén változtathattak a versenyzők, minden más hardvert a gyári állapotában kellett hagyniuk. A meghirdetett folyékony nitrogénes tartály természetesen jelen volt, így semmi meglepő nem volt abban, hogy a csapatok a folyadék tulajdonságainak megfelelő szerelékeket helyeztek fel a processzorra.

giga_gooc_3_k.jpg
giga_gooc_4_k.jpg


A szerelést után végre jöhetett az első próbatétel. A SuperPi 8M-re való bemelegítés nem 5 perc volt, számtalan sikertelen rendszerindítást láthattunk mindkét oldalon. A Core i7 940 ES proceszorokkal mindkét csapatnak meggyűlt a baja, jómagam az OC Team Hungary (jugeen és Achill3us) próbálkozásait kísérhettem figyelemmel. Olykor az volt az érzésem, hogy kezd átcsapni egy egészen morbid tragikomédiába az egész, ugyanis az a fránya CPU csak nem akart 200 MHz-es BCLK felett stabilan üzemelni, majd ezt megunva, a korábban már átlépett 195 MHz-es akadályt sem bírta leküzdeni. Azért ehhez a műfajhoz kell ám egyfajta türelem, én szerintem már szétcsaptam volna a cuccot.

A Hun eXtreme OC Team (Speed, Szatesz és Zé_Mester) valamivel szerencsésebb volt, ők egészen 4807,3 MHz-ig jutottak az LN2-vel. A SuperPi 8M 1 perc 39 másodperc alatt futott le a gépükön. Ugyanez a mutatvány az OC Team Hungarynél csak 4645,9 MHz-en volt teljesíthető, az időeredményük 1 perc 42 másodperc. Ezt a kört tehát a Hun eXtreme OC Team nyerte.

giga_gooc_8_k.jpg
giga_gooc_7_k.jpg


BZ eközben ébren tartotta a közönséget, ultra könnyű kérdéseket tett fel, melyek helyes megválaszolása esetén már repült is egy Gigabyte-os sapka az illetőknek. Természetesen a tuningos srácokat sem hagyta szó nélkül, akik készségesen válaszoltak minden olyan kérdésre, ami az extrém tuninggal, vagy magával a folyékony nitrogénes hűtéssel volt kapcsolatos.

giga_gooc_9_k.jpg
giga_gooc_12_k.jpg


A SuperPi után egy kis szünet lett beiktatva, mely jó alkalom volt arra, hogy mindenki megtömhesse a hasát a finomabbnál-finomabb szendvicsek, illetve a zseniális desszertek egyikével. Nagy dícséret illeti a Gigabyte-ot ezért a húzásért, gyakorlatilag kimeríthetetlenek voltak a készletek.


A nagy zabálás után jöhetett a második kör a 3DMark 06 mérésekkel. Az OC Team Hungary először a processzor húzásával ért el egyre nagyobb pontszámokat, a Hun eXtreme OC Team viszont a GeForce GTX 260-as grafikus kártyát nyüstölte először. Végeredményben az OC Team Hungary tudhatta magáénak a legtöbb pontszámot, a program összegző képernyője 22442 pontot mutatott. Körülbelül 700 ponttal maradt le a másik csapat, ám még így is nagyon szép az eredményük, ami egészen pontosan 21746 pont. Az egyes komponensek órajelei az alábbi képekről olvashatók le.

giga_gooc_10_k.jpg
giga_gooc_11_k.jpg


Józan paraszti ésszel számítva ez így egál lenne, ám a versenykiírás szerint a processzor tuningja a mérvadó az értékelésnél, azaz a SuperPi-s eredmény nagyobb súllyal került számításba. Azt a versenyszámot pedig a Hun eXtreme OC Team nyerte, így bár a 3DMarkban alulmaradtak az ellenféllel szemben, összességében mégis egy ponttal meg tudták előzni az OC Team Hungary két fenegyerekét. A győztesek részt vehetnek a prágai megmérettetésen is, illetve a nyereményként felajánlott Enermax Revolution táp mellett megkapták a tuningolt alaplapot, memóriát és grafikus kártyát is. Az OCTeam Hungarynek sincs oka búslakodni, hiszen egy nagyszerű versenyben vehettek részt, továbbá ők is megtarthatták a a Gigabyte EX58-UD4P alaplapot és a GeForce GTX 260 OC VGA-t is. Értékes nyereményekkel gazdagodott pár szerencsés néző is, ketten egy-egy átlátszó Gigabyte plexi számítógépházat, egyikük egy Gigabyte digitális képkeretet, illetve a legszerencsésebb - egy hölgy - egy Gigabyte EX58-UD4P alaplappal lett gazdagabb.

 

 Hun eXtreme OC Team & OC Team Hungary

Az OCTeam Hungary egyébként még az eredményhirdetés alatt sem állt le, úgy látszott, hogy a proci kezd önmagára találni, és egyik jobb pillanatában még a 210 MHz-es BCLK érték mellett is bebootolt. A SuperPi azonban a felénél kifagyott, így végül feladták a fiúk, látva, hogy a rendszer szép lassan visszazuhan korábbi "nincs kedvem elindulni" állapotába.

giga_gooc_13_k.jpg
giga_gooc_14_k.jpg


A különféle motorsportok díjazásait követően a legtöbb esetben a drága pezsgőt locsolják szét. Nos, ez itt is majdnem így történt, csak épp pezsgő helyett a maradék folyékony nitrogént locsolták szét a fiúk. Sokak számára ez minden bizonnyal felejthetetlen élmény volt, még a hostess lányok is megjegyezték, hogy "De hááát ez hideg!".

 

Reméljük jövőre még hidegebb lesz, és más csapatokat is láthatunk majd a folyékony nitrogénes tartály közelében!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)