Hirdetés

GDC 2012: Úton a Crytek legelső mobilos játéka

|

Meglepő fordulattal állt elő a Crytek: kiterjesztik hatáskörüket és belekóstolnak a mobilra való fejlesztés világába.

Hirdetés

Nem várt bejelentéssel bővül az idei Game Developers Conference egyébként sem színtelen felhozatala, ugyanis a Crytek bejelentette legelső mobilra fejlesztett játékát, a Fibble Flick 'n' Roll-t.

A kötelező teaser trailer mellett nem sok minden derült ki a kicsi Fibble-ről, de annyi mindenképpen, hogy az átszabott CryEngine 3 fut majd alatta és támogatni fogja a Crytek GFACE nevű közösségi platformját is. A stúdió szerint a Fibble legfontosabb erénye, hogy hatalmas szerepet kapnak benne a fejtörők, a kihívást rejtő pályák teljesítése és leginkább a fizika-alapú játékok kategóriájába sorolnák gyermeküket.

Cevat Yerli, a Crytek vezérigazgatója a csapat nevében nyilatkozva elárulta, hogy rendkívül izgatottak az új, izgalmas projekt fejlesztése miatt és végre magára a játékélmény megteremtésére koncentrálhattak a magas grafikai igényeknek való megfelelés helyett.

A Crytek valamikor tavasszal tervezi útjára bocsájtani a Fibble-t iOS és Android rendszerekre, a játék legelső ízelítője pedig alant indítható.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)