Hirdetés

GameStar Filmajánló - Farkas, Vizsga két személyre és Renoir

|

A kánikula elől érdemes a hűvös mozikba menekülni, ahol a héten többek között Farkas várja a nézőket.

Hirdetés

Az elmúlt egy hét a Comic-Con 2013 jegyében telt. Akadtak olyan gigászi bejelentések, mint Superman és Batman közös filmje, levetítették például a World of Warcraft mozi első kedvcsinálóját, leleplezték a Bosszúállók 2 címét és egyúttal főellenségét (Avengers: Age of Ultron) is, de ezeken kívül is akadtak bőven események, mint például a Family Guy és A Simpson család crossover epizód bejelentése.

A San Diego-ban tartott rendezvényen ott volt Alfonso Cuarón új sci-fi projektje, a Gravity (Gravitáció) is, amely most egy lenyűgöző előzetesben mutatja meg nekünk, hogy mire is képes a rendező kellő háttérrel. A film főszereplői George Clooney és Sandra Bullock, akik várhatóan október harmadikán a magyar mozikban is bizonyíthatják, mennyire jó űrhajósok.

Az űr után kicsit térjünk vissza a Földre és vegyük számba, hogy milyen filmek debütálására számíthatunk a hét folyamán:

Farkas (The Wolverine):

Rozsomák (mert igazából így hívják, ugye?!) igyekezett már az X-Men kezdetek: Farkas alatt is megmutatni a benne szunnyadó vadállatot, ám az csúfos kudarccal végződött (noha ez nem rajta múlott). A Farkas (The Wolverine) című filmben Hugh Jackman ezúttal megtapasztalja azt, hogy milyen halandónak lenni, mindezt úgy, hogy Japánba látogat. Szabadkozás nélkül állíthatjuk, hogy az X-Men filmek félkarú óriások lennének az adamantium karmokkal küzdő, folyton morcos hős nélkül, Hugh Jackman pedig erre a szerepre született és valószínűleg már végérvényesen össze is nőtt a karakterrel. James Mangold a korábbi filmekkel ellentétben igyekezett több drámaiságot, sötét tónust kölcsönözni a látottaknak, persze akcióból sincs hiány, mindazonáltal sokan panaszkodtak a kamerakezelésre és arra is, hogy bár Ezüst Szamuráj és Viper is megkeseríti Rozsomák életét, nincs a történetben egy épkézláb főgonosz. Akárhogy is legyen, vétek lenne kihagynunk Farkas újabb útkeresését, a film „megtekintése ajánlott” plecsnit kap tőlünk.

(Érdekesség: A Farkas stáblistája után láthatunk egy plusz jelenetet, amely összekapcsolja a karaktert az X-Men: Az eljövendő múlt című filmmel, tehát nem ajánlott idő előtt elhagyni a termet.)

Vizsga két személyre (The Admission):

Az aktuális felhozatal valószínűleg legérdektelenebb darabjával futhatunk össze, ha beülünk a Vizsga két személyre című vígjátékra, amely az egyébként gondosan összeválogatott színészeket (Paul Rudd, Tina Fey, Michael Sheen) unalmas, humorérzék nélküli bábokká degradálja és a műfaj ellenére nagyítóval kereshetjük benne a vicces szituációkat, poénokat. Pedig ha belegondolunk, hogy a rendező, Paul Weitz régebben olyan komédiákkal jelentkezett, mint az Amerikai Pite vagy az Egy fiúról, akkor rádöbbenünk, hogy valami csúnyán félresiklott időközben. A sztori szintén érdektelen, tehát a Vizsga két személyre (The Admission) az a film, amelyet jobban jártok, ha elkerülitek. Szükség lehet még a jegy árára máskor is.

(Érdekesség: a Vizsga két személyre sablonosságát egyedül a végkifejlet töri meg némiképpen, de ember legyen a talpán, aki a film első 70-80 percét végigüli azért a kis változatosságért.)

Renoir (Renoir):

A Renoir című francia filmdráma a híres XIX-XX. századi impresszionista festő, Pierre-Augustre Renoir (Michel Bouquet) és fia, Jean Renoir filmrendező életének egyes momentumairól szól, amely egyben tisztelgés a művész előtt (festményeinek megidézésével együtt) is. A sztori szerint Jean az I. világháborúból hazatérve festő édesapjához megy haza, majd mindkettejüknek ihletet ad egy fiatal, gyönyörű lány. Gilles Bourdos alkotása nem könnyed délutáni szórakozás, nem szokványos életrajzi film és azt sem foghatnánk rá, hogy túlzottan mozgalmas lenne, és nem ritkán inkább hangulatokat, mintsem cselekményt ábrázol, mégis igazi gyöngyszem lehet ez a műkedvelők számára.

(Érdekesség: Renoir életvidámságát reumás ízületi gyulladása ellenére is megőrizte, még tolószékben ülve is szinte minden nap festett, ecsetjét a kezéhez kötöztette, mert tartani már nem bírta, de szenvedélyét nem hagyta abba. Még ilyen állapotban is remekműveket készített, például Tilla Durieux színésznő portréját.)

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)