A Future Games Show keretében új előzetest és egy kis fejlesztői kommentárt is kapott a Skate legújabb része, amelyben végre mozgás közben is láthattuk a játékot. A bemutatott részletek alapján a klasszikus deszkás játékmenet mellett komoly hangsúlyt kap a parkour és a fejlesztők egy kicsit több teret adnak a lábacskáinkon való közlekedésnek is, hiszen a karakterünk falakon mászva, tetőkön átugrálva és rudakon lendülve is mozoghatnak majd.
"Az első Skate-ben le sem lehetett szállni a deszkáról, a Skate 2-ben már lehetett sétálni, a Skate 3-ban ez kicsit jobb lett. Most viszont fényévekre vagyunk mindettől: mászhatsz, átlendülhetsz, és szabadon kombinálhatod a különböző rendszereket."
- mondták a fejlesztők a videóban.
Ezzel együtt a pályák sokkal vertikálisabbak és nyitottabbak lesznek, akár a háztetőkre is fel lehet mászni, ahol szintén gördeszka-barát környezet vár minket. Az előzetes végén a stúdió még egy nagy bejelentést is megígért a jövő hétre, amit sokan már régóta várnak, ami valószínűleg a megjelenési dátum lesz. Ez talán pont belefért volna ebbe a trailerbe is.
A Skate jelenlegi tervek szerint még 2025-ben érkezik PS5-re, PS4-re, Xbox Series X|S-re, Xbox One-ra és PC-re.