A Future Games Show a Gamescom 2025-re készült egy élő adással, ami mintegy feltakarítja a maradék bejelentéseket, amik már nem fértek be a nyitóünnepségbe. A másfél órás műsort David Hayter, a Metal Gear Solid sorozat Snake-je, valamint Maggie Robertson, vagyis Lady Dimitrescu vezette, akik azt ígérték, hogy több mint 50 készülő játék exkluzív trailerét, világpremierjét és gameplay trailerét fogják levetíteni.
A közepesen szomorú Gamescom Opening Night Live után azért bőven maradt még olyan olyan játék, aminek tisztában vagyunk a létezésével, de a show-n nem kapott szerepet, ezért naivan azt gondoltuk, hogy a maradék puskaport majd itt fogják ellőni a stúdiók. Nem egészen így történt.
Az eseményt alant tudjátok visszanézni, ha valamilyen oknál fogva kíváncsiak lennétek rá, még egy kicsit lentebb pedig tételesen elhoztuk nektek az összes címet, melyről szó esett.
A játék történelmi hátterét értelemszerűen a vietnami háború adja. Egy tatkikai shooterről van szó, melyben 50v50 fős multiplayer csatákban eshetünk egymásnak. PC-re, PS5-re és Xboxra érkezik.
A Midgar Studio által fejlesztett és a Nacon által kiadott anime stílusú JRPG, amiben egy Avaris nevű világot menthetünk meg a pusztulástól, miközben egy Eline nevű nomád hősnőt irányítunk, aki harcba száll otthona védelméért.
Cyberpunk stílusú co-op heist FPS a Payday alkotóitól, a 10 Chambers fejlesztésében és kiadásában. Szedd össze a csapatod, alakítsd ki a tervet aztán irány a rablás.
Végre az EA is elárult ezt-azt a Skate széria negyedik részéről. Egy nagyméretű, multiplayer mapon fogunk játszani, a játékmenet pedig számos újítással bővült, ami fluidabb mozgást hoz mind a kezdő, mind a haladó játékosok számára. A fejlesztésbe a játékosokat is bevonták, a visszajelzéseik sokat segítettek az élmény kialakításában. Fontos infó, hogy a játék PS4-re és Xbox One-ra, tehát az előző konzolgenerációra is megjelenik, de hogy mikor, azt továbbra sem fedték fel.
A 14. századi Itáliában akció-kalandozunk, hogy egy Aeta nevű kóbor lovagot irányítva megmentsük szívünk választottját. A Dear Villagers fejlesztésében és kiadásával egyaránt.
Resident Evil Requiem
A sztoriba és a játékmenetbe is nyerhettünk egy kis betekintést. A főhősünk, Grace Ashcroft anyja túlélte a Racoon Cityben történteket, és tovább nyomoz az eseménysor után, így kerülünk a dolgok sűrűjébe. Lehet váltani third és first person között kameranézet között, a két mód pedig teljesen más játékélményt ígér. A belső nézet magasabb fokú elmélyülést biztosít, míg a külső változat során láthatjuk Grace reakcióit is a történésekre. Arról, hogy ki elől fogunk menekülni egyelőre nem árultak el semmit, egy vészjosló, karmos kezet viszont láthattunk. 2026. február 27-én érkezik. A Resident Evil és a Nikke között is jön egy kollaboráció, de erről egyelőre nem árultak el többet.
Mivel a megjelenés már nagyon közel van, szeptember 4-én esedékes, így itt már sok újdonságot nem lehetett megosztani. Kaptunk viszont egy új előzetest, mely a sztoriba engedett némi betekintést. A játék demója egyébként ingyenesen elérhető.
The Blood of Dawnwalker
Konrad Tomaszkiewicz és a játék vezető quest designere, Rafał Jankowski is megszólalt. Mint elárulták, hosszú távra terveznek az IP-val, egy saga első fejezeteként tekintenek rá. A történet szerint főhősünk családját próbálja kiszabadítani egy vámpír nagyúr fogáságból, melyre fix idő áll rendelkezésünkre. Minden quest teljesítésével telik az idő, döntéseink pedig értelemszerűen kihatással vannak a cselekmény alakulására. Karakterünk nappal ember, éjszaka vámpír, mely teljesen más játékmenetet tesz lehetővé, így sem a harcrendszer, sem a közlekedés nem válik egyhamar unalmassá. Ezen túl csak a fő történetszál teljesítése "kötelező", ezen kívül ránk van bízva, mennyi időt töltünk a világ felfedezésével, miközben arra is figyelnünk kell, nehogy kifussunk belőle.
A Lifeline Games fejlesztésében érkező cinematic platformerben egy otthonról elszökött fiút irányítunk, aki találkozik egy árván maradt gidával. Kalandjukat együtt folytatják, ezalatt pedig újabb és újabb képességekre tesznek szert. 2026-ban érkezik.
Amolyan fantasy-s, steampunkos beütésű városépítős kaland, melyben településünk központját egy hatalmas fa adja. Egyelőre nincs megjelenési dátum.
Co-opban küzdhetünk cimboráinkkal a túlélésért egy szigeten, ahol mindenféle viszontagságokkal kell szembenéznünk, miközben bázist építhetünk és meg is védhetjük azt. Szeptember 25-én érkezik korai hozzáférésben.
A Tridalos Interactive fejlesztésében és a Dear Villagers kiadásában érkező akció-stratégiai roguelite játék, melyben egyedül, vagy 4 társunkkal vehetjük fel a harcot a gonosz hordáival szemben. Idén ősszel válik elérhetővé korai hozzáférésben.
Monsters are Coming: Rock and Road
Toronyvédős roguelite a Ludogram stúdiótól, melyben egy folyamatosan mozgó várost kell megvédenünk kitartó hordák támadásaitól.
Egy meglehetősen művészi vizualitással rendelkező játék a Q-Gamestől, mely szerint rombolás nélkül nincs teremtés.
Roguelike hack and slash anime stílusban, mely a keleti csillagjegyeket helyezi a középpontba. Már ingyenesen elérhető demóval is rendelkezik.
Egy meglehetősen bizarr alapkoncepciójú játék. Egy co-op shooterről van szó, melyben pizzakészítő kiborgokkal lövöldözünk különböző korokban, fejvadászkodunk, az ezáltal szerzett forrásokat pedig pizzériánk fejlesztésére fordíthatjuk, ahol süthetünk is. Korai hozzáférésben augusztus 25-étől elérhető.
Egy rendkívül kreatív platformer, melyben egy postást irányítunk. A játékmenet különlegessége, hogy mozgásunk irányával tudjuk befolyásolni az idő haladását.
A Rust Lake által fejlesztett indie platformer, melyben egy különös rejtélyt kell megfejtenünk.
Hyper Light Breaker Double Down Update
Procedurálisan generált roguelike, melynek legújabb frissítésében ha meghalunk, a következő körben saját magunk ellen is meg kell küzdenünk.
Egy retro rogue-lite az első BPM (Bullets per Minute) alkotóitól, melyben a zene üteméhez kell igazítanunk a lövéseinket. Ezúttal már saját zenéket is betehetünk a játékba.
Oldalnézetes slasher roguelike, melynek különlegessége, hogy halálunk után szellemként megjelenik előző próbálkozásunk, hogy tanulhassunk elkövetett hibáinkból.
Nyílt világú RPG a híres anime világában, melyet a Netmarble fejleszt és ad ki.
Cronos: The New Dawn
Végre a Cronos történetéről és játékmenetéről is megtudhattunk ezt azt. Egy túlélőhorrorról van szó, melyben egy apokaliptikus esemény után az emberi civilizáció maradványait kutatjuk, hogy a múltból visszahozhassunk a jelenbe néhány kulcsfontosságú embert. A civilizációnak egy olyan járvány vetett véget, melynek során az emberek először megvakultak, majd miután többen egy helyre gyűltek, testük összeolvadt. Ez az ellenfelek egyik jellegzetes tulajdonsága, hullákat is magukba tudnak olvasztani, hogy erősebbek legyenek, így jobban járunk, ha a legyőzött ellent elégetjük.
Mediterrán városépítős móka meglehetősen egyedi látványvilággal. A korai hozzáférés szeptember 16-án indul.
A Chief Rebel által fejlesztett dungeon kaland, melyben online vethetjük bele magunkat a végtelenségig nehezedő kazamaták kipucolásába. Várhatóan október 9-én jelenik meg, de zártkörű tesztre már lehet jelentkezni.
Roguelike, melyben egy kupolát kell megvédenünk szörnyek támadásaitól. Két hullám között a földbe áshatunk le, hogy erőforrásokat gyájtsünk, melyek megnövelik túlélésünk esélyeit. A játék már 2022-ben megjelent egyébként, de egy ingyenes demo formájában most kipróbálható, illetve multiplayer móddal bővül.
Mindenféle bonyolítás vagy túlmagyarázás nélkül, ez egy boltépítős játék, amiben saját szupermarketünket menedzselhetjük. Ráadásul holnap már elérhetővé is válik.
Az első részhez hasonlóan túlélőhorror a Dual Effect fejlesztésében. A sztori szerint főhősünk kishúga borzalmas szörnyűségeket rajzol, melyek nem sokkal később bekövetkeznek, most pedig a kislányt elrabolták. A mi küldetésünk értelemszerűen az, hogy kiszabadítsuk őt.
Egy kissé a Diablóra emlékeztető akció RPG a WOLCEN Studiótól, melyben nem más, mint a halál szolgálatába szegődünk. Már jövőre elérhetővé válik korai hozzáférésben, tesztelésre lehet jelentkezni.
A lopakodás mestere visszatér a Cyanide klasszikusának folytatásában. Újra a kobold bőrébe bújhatunk, hogy osonva bánjunk el ellenségeinkkel, hogy rátegyük mancsunkat a Quartz nevű értékes ásványra.
A városépítős játékok legendájának legújabb részében a Római Birodalom peremvidékére küldenek bennünket, hogy kolóniát építsünk. Választhatunk, hogy megőrizzük-e a kelta kultúrát, vagy éppen a rómait erőltetjük rá a jónépre, esetleg valamilyen elegyét alakítjuk a kettőnek. Az bizonyos, hogy ha túltoljuk a biciklit, akkor egy idő után zokon veszik. A játék november 13-án érkezik.
Ones to Play
Ebben a szekcióban 4 olyan játék kapott egy pár másodperces betekintőt, melyeket akár már most ki lehet próbálni. Ezek az Aethermancer (roguelite), a Twinkleby (dekorációs játék), a Morsels (roguelite) és a Woodo (3D-s színezőkönyv).
Euro Truck Simulator 2 és American Truck Simulator
Nem új játék egyik sem, az újdonság viszont az, hogy konzolra is megérkeznek végre. Hogy mikor, azt egyelőre nem kötötték az orrunkra.
Mount and Blade 2: Bannerlord - War Sails
Vikinges DLC-vel bővül a Mount and Blade 2.
Egy sínen mozgó űrhajós lövölde, melyet a Starfox inspirált. Ezt le sem tagadhatná, hiszen ebben is antropomorf állatok vannak.
Windstorm: The Legend of Khiimori
Ez a rendkívül érdekes nyílt világú lovaglós játék Mongólia tájaira kalauzol el minket, és egy hírvivőt irányíthatunk. Az üzenetek átadásán túl a saját túlélésünkre is gondolnunk kell a zord vadonban, vadászhatunk, lovakat tenyészthetünk és jurtát is állíthatunk fel. Van itt minden, amit a nomád élethez társítunk, így ezen kultúra kedvelői számára minden bizonnyal kötelező vétel lesz.
Újabb meglehetősen fura genre-blending: ez a játék ugyanis egy mechás bázis építős western. Hatalmas robotunkkal fejvadász küldetéseket teljesíthetünk, az így szerzett forrásokat pedig bázisunk fejlesztésére tudjuk fordítani. Mindezt valamiért western settingben. Október 23-án érkezik.
Towa and the Guardians of the Sacred Tree
Lelkesedésünk towaszáll az újabb anime stílusú RPG láttán, melyekkel ezen a ponton folyót lehet rekeszteni. Ráadásul roguelite is. Ezúttal célunk az, hogy egy szent fa őrzőit vezessük csatába bizonyos Magatsu erőivel szemben.
Esetleg még egy kis roguelike? Mert ez is azt tudja, ezúttal MOBA körítéssel. Természetesen anime stílusban. Szeptember 11-én jön.
A magát szerényen csak a VR immerzió mesterének nevező nDreams játéka áttörést ígér a filmszerű akció terén, mely valamelyest át is jön egyébként az előzetesből. Ennél többet egyelőre nem tudunk a sztoriról, de a játék egyébként október 16-án érkezik.
Little Nightmares 3
A Supermassive Games rémálmának harmadik iterációjába is betekintést nyerhettünk, egész pontosan a Carnevale nevű pályát csodálhattuk meg, néhány játékmeneti újdonság bemutatásával. Mint kiderült, a legtöbb esetben a lopakodás és a környezeti elemek felhasználása a legjobb stratégia, bizonyos helyzetekben viszont óhatatlanul futnunk kell majd. Mivel kétszereplős játékról van szó, elérhető lesz online co-op, de ha egyedül szeretnénk játszani, akkor kis társunkat az AI irányítja.
2026-ban érkező JRPG az Artisan Studios fejlesztésében, melynek nagy részét kézzel festették.
Hivatlos besorolása szerint egy roguelike deckbuilderről van szó, szemlátomást viszont egy talán Palworld szinten pofátlan Pokémon koppintásról van szó.
Phantom Blade Zero
A játék rendezője, Soulframe Liang nyilatkozott a soulslike és klasszikus RPG elemeket vegyítő játékról, melyet a kínai kung-fu inspirált elsősorban. Más soulslike játékoktól eltérően lesz térkép, mellyel a játék gyakorlatilag végigvezet a fő történeten, de számos opcionális rész is fellelhető a játékban. Az ingyenes demóban játszható pályarész épp egy olyan küldetés, melyet a játékos teljesen elkerül, ha csak a sárga köves utat követi. A játék fejlesztése során a legfontosabb a pörgős harcrendszer kialakítása volt, az egyik elsődleges hangsúlyt a különböző movesetek kialakítására szánták, hogy igazán élvezetes legyen maga a harc. Phantom Blade Zero PC-re és PS5-re érkezik.
Játékmenetet innen nem láttunk, szóval nehéz bárminemű kommentárt fűzni hozzá. Annyi bizonyos, hogy anime stílus, az elmondottak alapján pedig egy craftolós túlélő móka lesz, melyben megszelídíthetünk, vagy szembeszállhatunk mindenféle mágikus lényekkel.
Egy multiverzumos PvP sci-fi lövöldéről van szó, melyben a címben is szereplő, teret és időt meghajlítani képes aktív anyag feletti uralomért megy a csihi-puhi. Pontos megjelenési dátum nincs, csak hogy idén szeretnék már kiadni, a játék weboldalán pedig zárt bétatesztre is lehet jelentkezni.
Pragmata
A Capcom hányattatott sorsú, többször is elhalasztott játéka is megmutatta magát olyan formában, hogy végre értünk is valamit abból, amit látunk. A történet szerint egy bizonyos luna filament nevű anyag az őrület tárgya, amiből ugyanis, mint egy tápos 3D nyomtató segítségével, gyakorlatilag bármit elő lehet állítani. Ám egy ezen anyagot termelő állomásról vészjelzés érkezik, aminek következtében főszereplőnk ide érkezik kivizsgálni, hogy mi történt. A megérkezéskor elszakad csapatától és ekkor találkozik a robot kislánnyal, akivel ezután ketten igyekeznek felderíteni, hogy mégis mi történik. A játék 2026-ban érkezik, a fejlesztők állítása szerint most már kisujjeskü, hogy tényleg.
A show végül egy a kultikus Halloween című slasher alapján készült játék előzetesével zárult. Egyelőre csak annyit tudtunk meg róla, hogy lesz, hogy lopakodós játékról van szó, és hogy jövőre érkezik.
A Gamescom 2025 összes fontos bejelentését, hírét és furcsaságát megtaláljátok a GS-en, nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen sokan követitek nálunk a játékipar legfontosabb eseményét.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.