Megvan az a fajta játék, ami annyira végtelenül egyszerű, hogy szinte derogál indokolatlan mennyiségű időt belepakolni? A Balatro nekem kevésbé kattant be, viszont a Vampire Survivors annyira, hogy az általa teremtett zsáner szinte összes valamirevaló darabját kipróbáltam.
Na, pont ilyennek tűnik a Kill the Brickman. Egy roguelike elemekkel súlyosbított, körökre osztott brick-breaker, ahol az egyetlen célod, hogy szétzúzzz mindent, ami az utadba kerül.
A Kill the Brickman tipikusan rövid, dopamin-injekciós körökből áll, de az összetettebb mechanikák miatt könnyen előfordulhat, hogy órák illannak el vele észrevétlenül.
Az ár is barátságos, Steamen mindössze 5 euró, sőt a megjelenés hetében még olcsóbban, 4,49 euróért szerezhető be. Sajnálom, mert tudom, hogy néhányatoknak mennyi óráját fogja megzabálni. Én megvettem és már látom, hogy a Ball x Pitt megjelenéséig ez fogja rövidíteni az alvás egyébként is röpkének tűnő órácskáit.