Közeleg a League of Legends nagy nyári eseménye, az Anima Squad. A buli persze hoz magával egy rakat skint, de régi hőseink új szerelései jelentik a legkisebb újdonságot. Az Anima Squad megjelenésével együtt érkezik egy új, kizárólag kooperatív kalandokra koncentráló játékmód, ahol a folyamatosan érkező szörnyeket különböző támadásokkal és felszerelésekkel gyalulhatjuk le.
Az egyelőre (legalábbis a sajtónak szánt teszt idejére) Swarm nevet kapott játékmód keresztezi a roguelike, túlélős akció-élményt a League of Legends karaktereivel. Az Anima Squaddal érkező mókában választhatjuk majd Rivent, Seraphine-t, Leonát, Jinxet, Illaoit, Yasuót és az új karaktert, Aurorát. Mindegyikük megtartotta az identitását a PvP módból, de a képességeik az új módhoz lettek igazítva. Így például Jinx továbbra is egy sérülékeny gépfegyveres sebzésosztó, de ahogy halad előre a meccs, úgy kap egyre több fegyvert, melyek jelentősen befolyásolják a karaktert.
A Swarm körök egy-egy sztorifelvezetéssel indítanak, de a vége mindig az, hogy a képernyőnket eltelítik a szörnyetegek, és idővel vagy elhasalunk egy hatalmas főellenség előtt, vagy győzedelmesen továbblépünk. A fejlesztők elmondása szerint az lenne a cél, hogy két PvP meccs között a Swarmmal lazíthassunk.
A tartalomgyártók és újságírók kipróbálhatták már egy-egy kör erejéig, amit Necrit fel is vett. A lenti videóban egy teljes Swarm meccset nézhettek végig:
Az Anima Squad esemény (és az azzal érkező játékmód) július 17-én érkezik. Ti mit gondoltok eddig róla a látottak alapján?
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.