Hirdetés

Komoly változások lesznek a PUBG: Battlegroundsban

|

A Krafon egy picit lekéste az év eleji roadmap-időszakot, de azért március közepén csak beesett egy tervezet.

Hirdetés

A 2017-2018-as időszak egy jelentős részét uralta a PUBG körüli őrület, aztán szépen lassan megjelentek a riválisok is. Szerencsére már nem tartunk ott, hogy havonta jelentenének be egy új BR címet, és mostanra már csak az igazi óriások maradtak életben a piacon. A PUBG is ezek között van.

A fejlesztők a hétvégén tudatták a rajongókkal, hogy mire számíthatnak az idei évben, és bizony nagy változásokat ígértek: mind a PUBG-n belül, mind azon kívül új dolgokra számíthatunk.

Hirdetés

A csapat először is átvizsgálja majd a játék alapjait és minden főbb elemét, a játékosok szokásaitól és játékstílusaitól az azokat támogató funkciókig. Ezután keményen ráfekszenek majd a Normal Match módra, úgy látják ugyanis, hogy az a központi játékmód, ahonnan a közösség nagyja aztán elindul később felfedezni a többi lehetőséget.

"Hogy biztosíthassuk a PUBG hosszútávú sikerét, ahhoz először a Normal Matchnél kell garantálnunk egy magával ragadó játékélményt."

A terveik között szerepel a stressz redukálása, a tempó növelése, és a meccsek korai fázisainak rövidítése. Összességében csökkenteni szeretnék a játékidő hosszát, amit gyakrabban felbukkanó tárgyakkal és járművekkel, és gyorsabban szűkülő Blue Zone-nal szeretnének elérni. A halál/feltámasztás rendszerét is át szeretnék dolgozni.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

A közeljövőben minden 8km-es pályát be akarnak majd építeni a rangsorolt módba, és további helyszínekkel szeretnék majd bővíteni a felhozatalt, ha ezzel készen vannak. Ezeken felül persze lesz még egy rakat fegyverváltoztatás és új cuccok tucatjai, ahogy a PUBG e-sport is átalakul majd.

Akit érdekel az ígéretek részletes listája, az megtalálja azokat a hivatalos jegyzékben. Az biztos, hogy a PUBG fejlesztői még nem végeztek a játékkal így, 6 év után sem.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)