Kiderült, ki fogja kidolgozni az új alaptantervet

|

Bemutatkozott az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium két új államtitkára.

Az új Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium célja, hogy a magyar iskolarendszer a jövőben ne adminisztratív struktúraként, hanem a gyermekek fejlődésének, kíváncsiságának és biztonságának terepeként működjön - erről írt közösségi oldalán Lannert Judit. A miniszter szerint a tárca egy olyan szemléletváltáson dolgozik, amely egyszerre épít a gyermekközpontú gondolkodásra, a korszerű tudásra és a 21. századi iskola megteremtésére. Bejelentette azt is, hogy két szakembert kért fel a közoktatási terület vezetésére.

A közoktatásért felelős államtitkári posztot Kókayné Lányi Marietta tölti be. A Telex beszámolója szerint pedagógus 1983-ban végzett a Budapesti Tanítóképző Főiskolán, majd tanítói pályája mellett az ELTE Bölcsészettudományi Karának pedagógia szakán folytatta tanulmányait. Később a Gyermekek Háza Alternatív Alapozó Program tanítója és pedagógiai vezetője lett, munkájában kiemelt hangsúlyt kapott az inkluzív oktatás és a sajátos nevelési igényű gyermekek támogatása.

A közoktatási tartalomfejlesztésért felelős miniszteri biztosként Csapodi Csaba dolgozik majd, ami azért fontos, mert ez azt jelenti, hogy ő fogja kidolgozni az új alaptantervet. A közgazdász és matematikatanár az elmúlt 25 évben középiskolai és egyetemi oktatóként, valamint kutatóként is tevékenykedett, emellett részt vett tanterv- és tankönyvfejlesztési munkákban, valamint az érettségi vizsgarendszer átalakításában. Áprilisban ott volt azon az egyeztetésen is, ahol Magyar Péter gimnáziumi igazgatókkal tárgyalt az oktatási rendszer reformjáról. Csapodi neve sokak számára az érettségi feladatmegoldó videókból is ismerős lehet.

Az alaptanterv meghatározó fontosságú az oktatás jövője szempontjából, hiszen ez határozza meg azt, hogy a gyerekek mit, és milyen mennyiségben tanulnak. A pedagógusok bére mellett az oktatási rendszert ért egyik legfőbb kritika éppen ennek kapcsán fogalmazódott meg az elmúlt immár sok-sok évben, a korábbi alaptantervek ugyanis töméntelen mennyiségű lexikális tudást igyekeztek a fiatalok fejébe plántálni, melyhez relatíve kevés gyakorlati ismeret társult. A tananyag mennyisége ráadásul akkora volt, hogy sok tantárgy esetében egész egyszerűen nem lehetett a végére érni a meghatározott időkeretben. Így amellett, hogy adott esetben fontosabb témák kimaradhattak, a gyerekek is rendkívüli mértékben túl voltak terhelve.

Azáltal, hogy az oktatás ismét külön minisztériumot kapott és új, ugyanakkor a szakmában már bizonyított emberek kerültek döntéshozói szerepbe, hosszú idő óta először csillant fel a remény, hogy pozitív előjelű változás történik. Bízzunk benne, hogy így lesz.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)