Hirdetés

A pénzügyminiszter utasítására leváltották a Mandiner vezérigazgatóját

|

Magyar Péter szerint ezzel egy időben a lap finanszírozását is leállítják.

Hirdetés

Távozik posztjáról a Mandiner kiadójának vezérigazgatója - jelentette be pénteken Magyar Péter a Facebook-oldalán. A miniszterelnök közlése szerint Kereki Gergőt a pénzügyminiszter utasítására mentették fel, és a mai nappal a Mandiner finanszírozását is megszüntetik. Kereki nemcsak a Mandinert kiadó Mandiner Novum Nonprofit Zrt. vezérigazgatója volt, hanem a lap online főszerekesztője is, amelytől kilenc év után búcsúzik.

Mint ismeretes, a kiadó a kormányváltást követő hónapokban jelentős átalakuláson ment keresztül. Augusztus elején jelentették be, hogy megszűnik a Mandiner 2019-ben indult nyomtatott hetilapja, melynek július 30-án megjelent száma volt az utolsó. Közben mintegy hatvan munkatárstól is megvált a kiadó, miután májusban jelentősen visszaesett az online lapok olvasottsága is. 

Hirdetés

Kevéssel a mostani bejelentés előtt, augusztus végén a Mandinert otthagyta három meghatározó arca is, Kacsoh Dániel főszerkesztő-helyettes, Kohán Mátyás rovatvezető-helyettes és Lentulai Krisztián is felmondott, nem várták meg, hogy az új kormány elzárja a közpénzcsapot, amelyből csak 2025-ben 390 millió forint bevételre tett szert a kiadó állami hirdetések formájában. A finanszírozásnak Magyar Péter közlése szerint vége, de az nem világos, hogy ebből pontosan mi következik, esetleg más vezetéssel, más formában folytathatja-e működését az online Mandiner, vagy a pénzügyi támogatással együtt a brand története is véget ér.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)