Miközben a tudósok még ma is azt vizsgálják, milyen egészségügyi következményekkel járhat a mikroműanyagok felhalmozódása az emberi szervezetben, kiderült, hogy a műanyagipar egyes szereplői már több mint ötven évvel ezelőtt tisztában voltak a jelenséggel.
A Los Angeles Times oknyomozó riportja évtizedekkel ezelőtt keletkezett vállalati dokumentumokat tárt fel, amelyek bizonyítják, hogy több nagy vegyipari cég vezetői és kutatói már az 1970-es években tudtak arról, hogy az apró műanyagrészecskék átjuthatnak a bélfalon, bekerülhetnek a véráramba, és létfontosságú szervekben halmozódhatnak fel. A történet 1974-ben, egy New York-i tudományos konferencián kezdődött. Az eseményt eredetileg azért szervezték, mert több műanyaggyári dolgozónál ritka és súlyos májdaganatot diagnosztizáltak, amelyet a PVC gyártásához használt vinil-kloriddal hoztak összefüggésbe. A konferencián azonban egy német kutató, Gerhard Volkheimer olyan eredményeket is bemutatott, amelyek egy egészen más problémára hívták fel a figyelmet.
Volkheimer állatkísérletei során azt tapasztalta, hogy a lenyelt, mikroszkopikus PVC-részecskék képesek átjutni a bélfalon, majd a vér- és nyirokkeringésen keresztül különböző szervekbe kerülnek. A vizsgálatokban már két órán belül kimutathatók voltak a májban, a tüdőben, az agyban és más szövetekben. A kutató arra is talált bizonyítékot, hogy bizonyos részecskék átjuthatnak a méhlepényen. Embereken végzett kísérleteiben keményítőrészecskéket használt, amelyek hasonló mozgást mutattak a szervezetben.
Bár az előadást az akkor jelen lévő állami egészségügyi kutatók közül többen később már felidézni sem tudták, a vegyipari vállalatok szakemberei nagyon is felfigyeltek rá. A most előkerült dokumentumok között szerepel a Firestone Plastics egyik vezetőjének 1974-es feljegyzése, amely kifejezetten arról számolt be, hogy a lenyelt PVC-részecskék különböző szervekben maradhatnak. A Shell egyik munkatársa ugyancsak részletes beszámolót küldött a vállalat orvosi vezetésének a kutatásról.
Egy 1975-ös, Union Carbide-on belül keletkezett levél még beszédesebb. A vállalat egyik biztonsági vezetője arról panaszkodott, hogy Volkheimer eredményeit már kifejezetten rémisztő történetként emlegetik a PVC lenyelésének lehetséges következményeivel kapcsolatban. A levélben egy korábbi, iparági finanszírozású kutatásra hivatkozott, amely szerinte segíthetett ellensúlyozni a kedvezőtlen megítélést, különösen a műanyag élelmiszer-csomagolások piacán. A Los Angeles Times által átvizsgált iratok alapján a kérdés a következő évtizedekben sem tűnt el teljesen a vállalatok belső kommunikációjából. Az 1980-as és 1990-es évek dokumentumai között is találhatók hivatkozások Volkheimer munkájára, miközben a mikroműanyagok emberi szervezetre gyakorolt hatásainak szélesebb körű tudományos vizsgálata csak jóval később kapott komolyabb figyelmet. Maga a mikroműanyag kifejezés is csak 2004-ben terjedt el a tudományos szakirodalomban.
A mostani felfedezés különösen annak fényében nyugtalanító, hogy az elmúlt évek kutatásai már számos emberi szövetben kimutatták a parányi műanyagrészecskéket. Ahogy a Zöld Pályán korábban beszámoltunk róla, még az emberi herékben is megtalálták őket, egy másik vizsgálat pedig az érfalakban mutatta ki a jelenlétüket. Utóbbi kutatás során összefüggést találtak a mikroműanyagok jelenléte és a szív- és érrendszeri problémák fokozott kockázata között, bár ez önmagában még nem bizonyít közvetlen ok-okozati kapcsolatot.
Tracey Woodruff, a Stanford Egyetem epidemiológusprofesszora szerint a feltárt dokumentumok azt mutatják, hogy a nagyvállalatok egyes kutatói és vezetői évtizedek óta ismerték a lehetséges problémát, mégsem történt megfelelő lépés annak kezelésére. A szakember a helyzetet a dohányipar és az azbesztgyártók korábbi botrányaihoz hasonlította. Az American Chemistry Council, az amerikai vegyipar egyik legnagyobb érdekképviseleti szervezete ugyanakkor vitatja ezt az értelmezést. Craig Davis, a szervezet egyik vezetője szerint a korai kísérletek nem bizonyították, hogy a hétköznapi mikroműanyag-kitettség egészségkárosodást okoz az embereknél. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Volkheimer állatkísérleteiben rendkívül nagy mennyiségű PVC-t alkalmaztak. A szervezet állítása szerint támogatja a további független kutatásokat.
Ez valóban fontos különbség: az, hogy a műanyagrészecskék bejutnak a szervezetbe, még nem bizonyítja automatikusan, hogy betegséget is okoznak.
Az egészségügyi kockázatok mértéke, a különböző részecskeméretek és műanyagfajták hatásai továbbra is kutatás tárgyát képezik. A most feltárt dokumentumok azonban egy másik kérdést vetnek fel: miért nem kapott nagyobb figyelmet már fél évszázaddal ezelőtt egy olyan jelenség, amelynek jelentőségét ma kezdjük igazán megérteni?
Forrás: Los Angeles Times
