Hirdetés

A „politikai fogvatartottak” szabadon engedését követeli a Fidesz az NKA-botrány kapcsán

|

A párt koncepciós eljárásnak tartja az NKA-ügyet.

Hirdetés

Az NKA-ügyben fogva tartott gyanúsítottak azonnali szabadon engedését követelte csütörtöki közleményében a Fidesz országgyűlési frakciója. Az ellenzéki párt politikai fogvatartottaknak nevezte az érintetteket, és azt állította, hogy a Tisza egy kultúrpolitikai vitából koncepciós eljárást csinált, amelynek célja politikai ellenfelei megbélyegzése és ellehetetlenítése. A Fidesz arra reagált, hogy a Kecskeméti Járásbíróság az ügy hat, júniusban letartóztatott gyanúsítottja közül négy ember letartóztatását október 25-ig meghosszabbította. A másik két érintett letartóztatását megszüntették, velük szemben bűnügyi felügyeletet rendeltek el.

A bíróság közlése szerint a kényszerintézkedésekre a gyanúsítottak jelenlétének biztosítása és a bizonyítás veszélyeztetésének megakadályozása miatt van szükség, két ember esetében pedig a bűnismétlés veszélye is fennáll. A döntések nem véglegesek.

Hirdetés

A Fidesz koholtnak nevezte a vádakat, a letartóztatások meghosszabbítását pedig abszurdnak, igazságtalannak és aránytalannak minősítette. A frakció szerint az eljárás célja az is, hogy utólag igazolja a párt szervereinek lefoglalását, amelyet a Fidesz példátlan adatlopási ügyként értékel. Az NKA-ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik nyomozás. Az ügyészség szerint a Nemzeti Kulturális Alap egyik döntéshozó testülete 2024 decemberétől a hatáskörét túllépve, a törvényi előírásokat és szabályzatokat megszegve több mint 17 milliárd forintnyi támogatásról döntött.

A nyomozásban eddig hét embert gyanúsítottak meg. A hetedik érintett a Fidesz-frakció egyik munkatársa, akinek a letartóztatását csütörtökön harminc napra rendelte el a Kecskeméti Járásbíróság. A döntés ellen a gyanúsított fellebbezett.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)