Hirdetés

Gameloft bejelentések az E3-on

|

Négy új játékot vitt magával az idei E3-ra az egyik legnagyobb mobiljáték-fejlesztő csapat, de korábbi sikeres címeket is ki lehet próbálni standjuknál.

Hirdetés

Azt, hogy a mobiltelefonokra és táblagépekre készült játékok egyre nagyobb teret hódítanak és egyre fejlettebbek az is mutatja, hogy az E3-on is szép számmal képviseltetik magukat a játékipar egyik alcsoportjának fejlesztői.

A Gameloft a világ egyik legnagyobb mobiljáték- fejlesztő és kiadó vállalata, akik egyaránt igyekeznek kiszolgálni a casual és hardcore játékosokat is. Négy új játékot ismerhettünk meg az E3-on, ezek a következőek:

The Amazing Spider-Man - A fejlesztők korábban már bebizonyították, hogy kiváló játékot tudnak készíteni a Pókember főszereplésével, így nem véletlen, hogy a filmhez készülő iOS-es és Androidos címhez is őket kérték fel. Gyönyörű grafikával áldották meg, de a játékmenet sem utolsó: szabadon barangolhatunk New York utcáin és háztetőin, miközben 35 küldetés vár teljesítésre, több órányi játékidőt kínálva. Megjelenése június 28-án esedékes.

Asphalt 7: Heat - A nagymúltú Asphalt szériában a valósághű autókkal nem feltétlenül valósághű módon való száguldásé a főszerep, ez pedig a hetedik részben sem lesz másképp. Összesen 60 különböző autó volánja mögé pattanhatunk be, köztük például a hatodik részben is felbukkanó DeLoreannel. A hat játékmódban 15 pálya vár meghódításra, ezeket valódi városok képére szabták, így többek között Miamiban, Párizsban, vagy Hawaiion is megfordulhatunk. Az átdolgozott többjátékos módban egyszerre hatan versenyezhetnek, a vadonat új Asphalt Tracker funkció pedig segít nyomon követni eredményeinket. Megjelenési dátumot egyelőre nem tudunk, de annyi biztos, hogy a célplatformok szintén az iOS-es és Androidos okostelefonok, táblagépek és médialejátszók.

Kingdoms & Lords - Első látásra azt hinné az ember, hogy egy új könötösbe bújtatott, jól ismert menedzserjátékról van szó, a Kingdoms & Lords azonban több ennél. Eleinte valóban nekünk kell megépíteni városunkat, kiképezni hadseregünket, ezután azonban védelmi pozícióba kell helyezkednünk és harcolni a Sötét Király seregei ellen. Ha hódító kedvünkben lennénk, megtámadhatjuk a szomszédos, más játékosok által uralt városokat is. Megjelenése június hetedikén várható.

Cosmic Colony - Előbbivel ellentétben a Cosmic Colony-ban valóban a menedzselésre helyeződik a hangsúly. Az űrben kell kialakítanunk saját jövőbeli kolóniánkat, miközben felfedezzük a galaxis és a bolygónk különböző zugait. Dolgunkat véletlenszerű események (meteorbecsapódás, UFO-támadás) is nehezítik majd. Hogy ne váljon hamar unalmassá, küldetések is rendelkezésre állnak, de akár barátainkkal is szövetkezhetünk, megtekinthetjük kolóniájukat. Megjelenés hamarosan.

Címkék: #gameloft
Platformok: Android iOS
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)