Hirdetés

Dragon Age: Inquisition - alfa státuszba lépett az RPG

|

A BioWare szerepjátékának írója, David Gaider egy blog posztban közölte, hogy a játék tartalmi része kész van, ami azt jelenti, hogy az Inquisition alfa státuszba lépett.

Hirdetés

Még rengeteg munka van hátra a Dragon Age: Inquisition befejezéséig, és attól még, hogy a történet nagy vonalakban elkészült, még bőven van mit dolgozni rajta. Legalábbis ezt állítja David Gaider, a játék írója.

„Még készülnek új tartalmak, de igazából már ott tartunk, hogy azokat kovácsoljuk össze, melyek már elkészültek. Ez az a fázis, amikor a nagyobb vágások történnek, mert most még tudunk mást a kigyomlált rész helyére építeni.” Gaider elmagyarázta, hogy vágásokra azért van szükség, hogy a kevésbé hangsúlyos és fontos történések kivágásával több teret hagyjanak a lényeges részeknek.

„Az író csapat már kinn van a vízből, legalábbis ami a szinkronizált párbeszédeket illeti. Az utolsók még keresztülmennek több folyamaton, szerkesztésen, hogy a helyükre kerülhessenek, és leadhassuk őket a videószerkesztéssel foglalkozó kollégáknak. Ezen a ponton már többnyire azokkal a szövegekkel foglalkozunk, amiket mi úgy hívunk, hogy non-VO szövegek. Kódex bejegyzések, tárgyak és képességek leírásai, gyakorlatilag minden, amihez szavak kellenek.”

Ez egy nagyon stresszes időszaka a fejlesztésnek, hiszen miközben a játék még hemzseg a bugoktól, pótolni kell a vágott anyagokat is, és mindent úgy kell összeilleszteni, hogy végül egy kerek egésszé álljon össze a játék. Nem csoda, hogy ezt a fejlesztők annyira nem élvezik. „Minden vágással úgy érezzük, hogy rontunk a játék minőségén, míg végül annyi vágás nem történik, hogy már azt hisszük, hogy egy borzalom lesz a vége. Aztán eszedbe jut, hogy minden játék átmegy ezen, és az alternatíva az, hogy késünk, vagy el se készül a cím.”

„Ez az a fázis, amit a fanok annyira nem értenek. Ők általában fennakadnak azon, hogy milyen színűnek kellene lennie a vitorlának miközben a hajótestet, elönti a víz.” A Dragon Age sorozat rajongói komoly minőséget várnak el, de valószínűleg nem fognak csalódni a végső produktumban. Ti várjátok már az Inquisitiont?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)