Hirdetés

Destiny - itt a megjelenési dátum!

|

A Bungie végre bejelentette a Destiny hivatalos megjelenési dátumát, illetve a bétáról is volt mit mondania.

Hirdetés

A Destiny egyértelműen 2014 egyik legjobban várt játéka és ugyan elég ritkán hallunk felőle, a Bungie nagyon ügyesen csepegteti a híreket.

Amikor már éppen elfeledkeznénk róla, hogy érkezik a világ első osztott világú lövöldéje, akkor a Bungie egy hatalmas adag új információval támad, és rögtön utána elmondják a Destiny megjelenési dátumát is. Eddig is tudtuk, hogy a Destiny valamikor 2014 őszén érkezik, de most már pontosabbat is mondhatunk: 2014. szeptember 9-ét tessék szépen félreérthetetlenül belegravírozni a jövő évi autós/pornós naptárba.

A Bungie azt is megosztotta velünk, hogy a Destiny béta nem tavasszal, hanem majd csak jövő nyáron startol, ráadásul először PlayStation 3-on és PlayStation 4-en lesz elérhető. Tökéletes az időpont, mert mire megunnánk, hogy nem működik minden funkció, már jön is a teljes játék. 

Tehát a Destiny megjelenése 2014 szeptember 9-én esedékes, ami éppen megfelelő távolságra van a szintén az Activisiontől érkező éves Call of Duty megjelenésétől. Mert ugye az azért eléggé biztos. A jövő év is eléggé rendben lesz.

Ha érdekel a játék, akkor mindenképpen érdemes lesz ellátogatni a magyar rajongói oldalra, illetve a like-olni a facebook csoportot is, mert ott minden Destiny-s hírről első kézből értesülhettek majd. Persze mi is beszámolunk mindenről, de a rajongóknak érdemes a fülüket egy kicsivel közelebb tartani a földhöz.

Várjátok már a bétát és a megjelenést?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)