Színes e-papír a tokiói vonaton

|

Három tokiói vonaton az utasok e-papíron nézhetnek színes reklámokat, noha a megjelenítés és láthatóság körül nincs minden rendben.

E-papíron megjelenő hirdetésekkel szórakozhatnak három tokiói vonaton az utasok. A 13,1 hüvelykes kijelzőket a Hitachi gyártja, a technológiát a Biridgestone biztosította, a neve pedig elektronikus folyadékpor. Mindegyik vonatra egy-egy kijelző jutott, ezeket egy kisebb egységre csatolják, ami a szükséges elektronikát és 8 Mb-nyi memóriát tartalmaz. A memóriában 37 reklámot lehet tárolni. A hirdetések kétpercenként cserélődnek.

A kijelzők felbontása relatíve alacsony, csupán 50 dpi, és nyolc színt képesek megjeleníteni. Nincs háttérmegvilágítás, így a megjelenő képek elég sötétek voltak, a sötét színeket tartalmazó hirdetéseket pedig nehezen lehetett elolvasni. Gondot jelentett az is, hogy a védőműanyag visszaveri a fényt.

A vonatokat minden hétköznap 3,5 millióan használják. A Hitachi a mindennapos használat során fellépő gyakorlati észrevételeket szívesen fogadja és az új termék fejlesztésében felhasználja. Reményeik szerint 2008 márciusára kereskedelmi szempontból érett és piacképes termékkel állhatnak majd elő.

E-papírral nagyon sok cég kísérletezik, ám a technológia még gyerekcipőben jár.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)