Hamarabb frissített az Adobe

|

Megjelent a Reader és az Acrobat új verziója, amelyek összesen 17 biztonsági frissítést tartalmaznak.

Az Adobe bejelentette, hogy az eredeti tervektől eltérően nem vár július 13-ig a Reader és az Acrobat frissítésével, hanem már a tegnapi napon kiadta a szoftverek friss verzióit. Nagy valószínűséggel ugyanis idő előtt elkészültek a 17 dokumentált sérülékenységet kijavító változatokkal, amelyek publikálásával nem akartak még majd két hetet várni.

 

 



"A mai napon kiadott Adobe Reader és Acrobat frissítés a július 13-ra tervezett negyedéves új verzióknak felel meg. Ezzel összhangban az előbbi dátumon már nem fognak érkezni újabb kiadások, a következő negyedéves foltozás október 12-én fog megjelenni" - olvasható az Adobe blogján.

A kiadott biztonsági közlemény alapján a programok új - 9.3.3-as, illetve 8.2.3-as - kiadásai az elődjeikhez képest összesen 17 foltozást tartalmaznak, amelyek közül több kritikus besorolást kapott. Ennek megfelelően a Didier Stevens által demonstrált résre is elkészítették a gyógymódot, amely sérülékenységet kihasználásával a támadók egy speciálisan szerkesztett PDF állomány révén átvehették a felhasználó gépe felett az irányítást, annak tudta és beleegyezése nélkül.

A biztonsági kockázatok miatt az Adobe azt javasolja a Windows, Macintosh és Unix rendszerek felhasználóinak, hogy mihamarabb frissítsenek a legfrissebb verziókra vagy letöltve a legújabb kiadást a gyártó oldaláról, vagy frissítve a már meglévő alkalmazást. Utóbbihoz mentsük el a munkánkat, majd indítsuk el az programot, és a "Súgó" menüben válasszuk ki a "Frissítések keresése..." utasítást.

 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)