Crowdfounding a gyermekotthonok lakóinak

|

Az Útilapu Hálózat YUWG (Youth and Unemployment Working Group) munkacsoportja 2013 óta nagy sikerrel ismerteti meg a gyermekotthonokban élő motivált fiatalokat a 3 dimenziós nyomtatás technológiájával.

A Trimenzió projekt célja, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek is megismerkedhessenek a legújabb technológiai vívmányokkal, amiknek segítségével nő a fiatalok tanulás iránti motivációja, és javul kreatív problémamegoldó képességük.

Az programban részt vevő önkéntes egyetemisták az általuk épített 3D nyomtatók, valamint az birtokukban lévő tudás átadásával olyan gyerekeknek teszik elérhetővé a háromdimenziós nyomtatás világát, akik egyébként sosem találkozhatnának vele.

A Trimenzió projekt szervezői most egy közös táborozást terveznek a fiataloknak amit – lévén önkéntesekről van szó – crowdfounding megoldással próbálnak finanszírozni. Az idén 45 Computerworld kiáll minden, a hátrányos helyzetű gyermekek jövőjének megalapozását segítő kezdeményezés mellett.

A Trimenzió projektet, több hasonló kezdeményezéssel egyetemben itt van lehetőség támogatni.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)