Befellegzett a CPU-knak

|

Helyükbe a GPU-k lépnek. Legalábbis az Nvidia szerint.

Jól tudjuk, hogy a PC-s hardver minden elemének megvan a maga dolga. A CPU (Central Processing Unit; központi feldolgozóegység) mást csinál, mint a GPU (Graphics Processing Unit; grafikus processzor). Az utóbbi pár évben azonban kezd elmosódni köztük a határvonal, és bizonyos feladatokon megosztoznak.

Jensen Huang, az Nvidia feje most kifejezetten arról beszélt, hogy az Nvidia GPU-i rövid időn belül erősebbek lesznek a CPU-knál, és a CPU-k ideje nemsokára lejár. A trendet érzékelve sok cég - köztük olyan óriások, mint az Alibaba és a Tencent - már beruházott az Nvidia Volta GPU-ba, hogy felhőmegoldásaiban és HGX-alapú GPU szervereiben használja azt.

Az Nvidia Volta GPU-ja

Fontos hangsúlyozni, hogy az Nvidiának a CPU-k közeli eltűnését beharangozó jóslata csak a szerverekre vonatkozik, az asztali rendszereknél a folyamat szerintük is tovább tart.

Ráadásul mindehhez nyilván az Intelnek és az AMD-nek is lesz néhány szava.  Az Intel sok évre előre tervez, és már a 10, illetve 5 nanométeres technológián dolgozik, vagyis aligha fog beletörődni a hatalomátvételbe.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)