Hirdetés

Beperelte a Bungie-t a Halo és a Destiny zeneszerzője

|

A cégtől áprilisban elküldött Marty O'Donnell méltánytalannak találta kirúgásának körülményeit.

Hirdetés

Amint arról még április elején írtunk, a Bungie megvált egyik régi alkalmazottjától, aki még a Microsoft általi felvásárlás előtt csatlakozott a csapathoz. Már akkor látszott, hogy a cég magasztos hangvételű közleménye nem éppen állt összhangban Marty O'Donnell véleményével közös munkájuk végéről, de mostanra odáig jutottak, hogy a zeneszerző bíróságra vitte az ügyet.

A keresetben O'Donnell azt írja, amint azt már kirúgásakor is tweetelte, hogy a Bungie nem indokolta meg, miért válnak meg tőle. Emellett állítása szerint a különböző neki járó szabadnapok után sem kompenzálta megfelelően a cég. A zeneszerző azonban a ki nem fizetett szabadságok értékének a dupláját követeli kártérítésként a stúdiótól.

A beadvány szerint ugyanis más sérelmei is vannak a céggel szemben, sőt ezek már a bíróság előtt vannak. Ezek mibenlétéről azonban a nyilvánosságra került dokumentumok nem szólnak. A Bungie és a beperelt vezérigazgató, Harold Ryan ezzel szemben tagadja, hogy bármilyen fizetési hátraléka lenne, ahogy azt is, hogy megfelelő indok nélkül küldték volna el O'Donnelt.

Mit gondoltok O'Donnell munkásságáról? Tetszett a Halo zenéje?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)