Hirdetés

BioShock Infinite - sokára jön DLC, de van más

|

Érthető, hogy a BioShock Infinite Season Pass vásárlói már kezdenek kicsit türelmetlenek lenni, de nyugi, lesz DLC. Csak nem most. Addig itt egy kis „ajándék”.

Hirdetés

Márciusban jelent meg az Irrational Games szemkönnyeztetően csodálatos alkotása, a BioShock Infinite, melynek boltokba kerülésével egy időben a Season Pass-t is megvásárolhatták azok, akik kedvezményesen szeretnének DLC-hez jutni. Egyelőre nem sok hasznát láthatták ennek.

Oké, megkapták már az Early Bird Special Packet mindenféle aprósággal, de a három történetalapú letölthető csomag még egyelőre az Irrational kezei között formálódik. Ken Levine úgy döntött, ideje megnyugatni egy kicsit a rajongókat, és Twitteren tette közzé a következőt:

„Már a játék megjelenése óta dolgozunk rajta. Jól haladunk, de légyszi értsétek meg: a játékfejlesztés időbe telik.”

Megértettük. Nem maradunk teljesen DLC nélkül, mivel mindenki számára elérhetővé vált a Columbia’s Finest pack, benne mindennel, amit anno csak az előrendelők tudhattak magukénak (Industrial Revolution, hat felszerelés, öt zárfeltörő, ötszáz ezüst sas és két fegyverfejlesztés: Comstock's Eagle Eye Sniper Rifle és China Broom Shotgun). A csomag 4,99 dollárért, vagy ennek megfelelő összegű Microsoft pontért szerezhető be, és azoknak is fizetni kell érte, akik megvették a Season Pass-t.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)