Hirdetés

[Végetért] Microsoft E3 konferencia - élő közvetítés itt!

|

Rövidesen kezdetét veszi a Microsoft E3-as konferenciája. Megtudjuk, hogyan képzeli a redmondi vállalat a következő egy-két évünket.

Hirdetés

Elérkezett hát a pillanat, Los Angelesben már órákkal ezelőtt felkelt a nap (náluk épp reggel van). Tűkön ülve várjuk, hogy mit lesznek képesek előrángatni a cilinderből a konzolgyártók.
Hagyományosan a Microsoft kezdi az előadások sorát, s bár több pletyka is felröppent már azt illetően, hogy lerántja a leplet az új konzolról, a cég egyelőre következetesen tagad.



Ami a játékfelhozatalt illeti, nyakamat teszem rá, hogy ismét a Kinect fog dominálni, de ha minden jól alakul, mozgás közben láthatjuk majd a Halo 4-et, a Forza Horizon-t, és megmutatja magát a Gears of War: Judgement is. A konzol tulajdonosaként mindhárom érdekel, de megnevezném a személyes favoritomat is, az Alan Wake 2-t. Sam Lake és a Remedy készül valamire. Nem kizárt, hogy ismét a Microsoftot választották partnernek.

Ahogy tavaly, úgy idén is velünk együtt követhetitek nyomon az eseményeket, amelyeken háromfős (Szonja, mazur, aDaM) különítményünk személyesen van jelen, gyűjti az értesüléseket és forgatja az exkluzív videókat.

Perceken belül kezdődik.

Élőszereplős film, megkezdi útját az Infinity, a Halo 4 multis módjának otthont adó gigászi űrhajó.
Master Chief egy új bolygón, új ellenfelekkel, az eddigieknél sokkal látványosabb grafikával.
Persze előbb a Covenant tűnik fel, őket követik csak az új fiúk a harcban. Nem organikusak, forrunner technológia. Teleportálgatnak, drónok javítják a pajzsukat. Végre valami újdonság tíz év után.

Don Mattrick a színpadon.

Az Xbox 360 az első számú konzol az USÁ-ban, ugyanezt az élményt viszik át mobilokra, táblákra, pc-kre. Az elmúlt évek legjobb játékfelhozatalát ígérik.

Sam Fisher következik, brutálisan végez pár terroristával. Jön a Splinter Cell: Blacklist. Hősünk az irak-iráni határon mozog, egy terroristavezért kell elkapnia és kifaggatnia.
Kinect támogatást kap a játék. Hangunkkal hívhatjuk fel magunkra az őrök figyelmét.
A játékmenet érezhetően akciódúsabb, kémfilm helyett akciófilmbe kerültünk. Hangutasítással kérhetünk támogatást is.
A grafika a napnál is világosabban mutatja, hogy ez még nem következő generációs technológia.
Megjelenés jövő tavasszal, coop móddal.

Andrew Wilson - EA Sports következik

Kinect támogatást kap a Fifa 13... formációk, cserék, Be a Pro módban utasítás a csapattársaknak.

Madden NFL 13 - Joe Montana amerikai focistával a színpadon
Itt is szerepet kap a Kinect, szerencsére marad a hangutasításnál úgy, minta Fifában, tehát a menüben való bogarászást válthatja ki, nem kell karlendítésekkel bohóckodnunk. A csapattársak azt teszik, amit mondunk. A játék augusztus végén jelenik meg.

Ismét sötétség fenyegeti Albiont. Vajon mi következik? Mondjon aki amit akar, a Fable: The Journey csak egy viszonylag jól kinéző on-rails shooter Kinectre.

Phil Spencer, az MS Studios feje érkezik, és elmondja, hogy a legjobb játékok az ő konzoljukra vannak.

Gears of War: Judgement trailer következik. Badass, komor, de nem gameplay, és Marcus Fenix sehol. Megjelenés jövőre.

Feldübörög párezer lóerő és begördül a Forza Horizon. Döbbenetes látvány az eddigi részekhez képest, nincs többé zárt versenypálya, csak a végtelen szabadság. Meglátjuk.

Jusef Mehdi a színpadon. A Bing keresőjét promózza. Hangutasításokkal, kulcsszavakat használva most már több nyelven is. Persze magyarul még nem. A spanyol nyelv támogatásával kb. félmilliárd embert érhetnek el.
Új partnereket találtak: Nikelodeon, Machinima, Univision, Paramount.

Látszik, hogy az amerikai piac a kedvencük, tavaly baseball, ettől az évtől kosárlabda és jégkorongmérkőzéseket nézhetünk majd. Az összes ESPN csatorna elérhető lesz a konzolon keresztül élőben, HD minőségben.

Xbox Music zenei szolgáltatás indul 30 milliónál is több zeneszámmal a konzol mellett mobilokra, táblagépekre és Windows 8 alatt PC-re.

Érkezik Stefan Olander a Nike képviseletében. A sportszergyártó összeállt az MS-sel, hogy elhozza otthonainkba a Nike+ Kinect edzést. A mozgásérzékelő segítségével ugyanolyan feedback-ben részesülünk, mint a profi atléták. Nyomon követhetjük fejlődésünket a program segítségével, amit a Nike legjobb személyi edzőinek a közreműködésével fejlesztettek.

Ha Marc Whitten, akkor Xbox Live. Az eszközeink (konzol, pc, mobil, tábla) együttműködésének fontosságáról beszél.
Xbox SmartGlass köti össze a kütyüket. Egy érintéssel átkerül a film a tábláról a konzolra, és ugyanott folytatja, ahol abbahagytam.
Game of Thrones segítségével mutatja be a párhuzamos képernyőkben rejlő lehetőségeket. A film megy az egyikben, az érdekes információk, pl. John Snow tartózkodási helye Westerosban a másikon.
A Halo 4-ben ez arra nyújt lehetőséget, hogy egy szempillantás alatt átugorhassunk a kampányból a multiba.
A SmartGlass révén mutatkozik be az Internet Explorer a konzolon. A scrollozás, kattintás a táblagép, vagy az opostelefon érintőképernyőjét simogatva történik. Így már tényleg lehet netezni a konzolon egér és billentyűzet nélkül.
Windows 8-on keresztül mindezt megkapjuk PC-re is.

Crystal Dynamics - Tomb Raider jelenet következik
Tisztán érezhető Uncharted beütés mellett cserkészi be Lara az ellenfeleit sima és tüzes nyílvesszőket lődözve rájuk. Egy idő után felpörög az akció, együtt zuhan a vízeséssel, majd siklóernyőzik egy sort. Annyi sérülést szerez szerencsétlen lány, mintha élveznék a fejlesztők, amikor nyögdécsel, sóhajtozik, vagy épp feljajdul.
Naná, hogy X360-ra jön előbb az első DLC.

Signal Studios (Toy Soldiers) - Ascend New Gods .... tiszta God of War, csak épp XBLA-ra. Jövőre.

Twisted Pixel-től jön a LocoCycle futurisztikus motorverseny. Jövőre.

Lesz még Matter... logikai játék Kinect-re. Jövőre.

Resident Evil 6 következik
Nem hazudtak, Leon S. Kennedy akcióhősként brillírozik: lövöldözés, vetődések, gránát robban a szűk folyosón cafatokra tépve a zombikat. Közelharci fegyverek is vannak, folyik a vér rendesen. A szabad ég alá érve rohanás a helikopterig, majd a várt menekülés. Nem sikerül valami fényesen.

Wreckateer - Újabb XBLA cím Kinect támogatással. Erődöket kell lebontani, mozgással lőjük ki, majd irányítjuk a lövedékeket. Nyáron indul is.

South Park: The Stick of Truth - Epikus és egyszerre röhejes (jó értelemben) RPG. Eric Cartman szerint szörnyű veszély fenyegeti a várost és egy megmentőre van szükség. Kyle jelentkezik, de a barátja leoltja, hogy a zsidók nem lehetnek megmentők, legyen az az újfiú, aki most költözött a szomszédba.
Parker és Stone a színpadon. Imádják, hogy a játék pont úgy néz ki, mint egy epizód a sorozatból.

Lesz Dance Central 3. Nem meglepő, a legtöbbet eladott (nem a szenzor mellé csomagolt) kinectes játékról van szó. Usher népszerűsíti épp.

Közel a finálé... Call of Duty: Black Ops 2. Mégse Alan Wake folytatás...
Támadás éri az elnöki konvojt. A játékmenet a szokásos, golyózápor, robbanások, Michael Bay elélvezne, ha ezt látná. Nem csunya, de nem is Battlefield 3. Az agyonszkriptelt jelenetek hatásosak lennének, ha a Modern Warfare óta nem lenne ugyanolyan mindegyik rész. Van pár új játékszer, az egyikkel át lehet lőni egy több méter kerületű betonoszlopon is.
Oké, ledöntenek egy felhőkarcolót a kedvünkért, ez azért már megemelte az adrenalinszintemet.
Nocsak, repülőt is lehet vezetni. Hol is láttam hasonlót?
Csak legyinthetek.... gyakorlatilag on-rails shooterré alakul a játék, miközben fedezőtüzet biztosítunk.

Ennyi volt, vége az első konferenciának. Nem mondhatnám, hogy ért meglepetés. A Microsoft továbbra is jól bevált franchise-aira, időleges exkluzivitásra (DLC-k ugyebár), és a Kinectre támaszkodik. Egyre nyilvánvalóbb a cél, hogy afféle otthoni médiaközponttá alakul a konzol kiegészülve a mobilokkal, a táblagépekkel és a PC-vel. Új IP-k csak XBLA fronton lesznek, vállalhatna egy kicsit több kockázatot is a cég. A SmartGlass viszont nem rossz, látok benne fantáziát.
Új konzol tehát még nincs, és 2013 végéig biztosan nem is lesz a Microsofttól.

A konferencia teljes videófelvétele:





Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)