Hirdetés

War for the Overworld - Révbe ért a Dungeon Keeper szellemi örököse

|

A Kickstarter istenéhez fohászkodtak a fejlesztők, imáik pedig meghallgattattak, hiszen siker övezte a Dungeon Keeper szellemi utódjának kampányát.

Hirdetés

A Kickstarter jelenség kikerülhetetlen tényezővé nőtte ki magát napjainkra, hiszen nem szükséges hozzá egy nagy kiadó, nincsenek megkötések, csupán lelkesedés és fantázia kell, no meg a játékosok támogatása.

A Subterranean Games csapata nem csak a szilveszter kedvéért bont majd pezsgőt, hanem az miatt is, hogy anyagi szempontból garantálva van következő játékuk. A War for the Overworld című matériát leginkább úgy jellemeznék a fejlesztők, mint egy valós idejű stratégia és egy istenjáték elegyét, melyre olyan legendák voltak nagy hatással, mint a Dungeon Keeper, az Overlord, a StarCraft vagy az Evil Genius.

A srácok úgy gondolták, hogy nem házalnak a projekttel, hanem Kickstarterre bocsájtják az ötletet, aminél nem is lehetett volna bölcsebb döntés, hiszen sikerült összeszedniük az "igényelt" 150 ezer dollárt, így semmi sem állhatja útját a War for the Overworld megvalósításának. A Dungeon Keeper szellemi örökösének tekinthető produktumot maga Peter Molyneux is teljes erőbedobással támogatja, szerinte ha a rajongók szeretnének látni egy újabb Dungeon Keeper epizódot, azt minden további nélkül megtalálhatják a War for the Overworld személyében.

A játékmenetben a felhasználóé, vagyis a miénk lesz a hatalom, mellyel hatalmas dungeonokat tölthetünk meg ördögi hordákkal, akik azért a közös célért küzdenek, hogy leverjék a területükre tévedő hősöket. A cél érdekében mindent alapon a minionok mellett lehetőségünk lesz csapdákat kitenni, akadályokat állítani és hatalmas seregeknek parancsolva eltörölhetjük a föld színéről is a balga ellenfeleket, akik olyan ostoba elveket követnek, mint a becsület és az igazságosság.

A War for the Overworld kickstarter oldalán található információk alapján 2013. március harmincadikától bétázhatunk, míg a teljes játék várhatóan 2013. augusztus harmincadikán fut be, de ez még változhat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)