Ma reggel arra lettem figyelmes, hogy valami nagyon nem stimmel a nappaliban. A tévé ment, a gyerekeim ott ültek előtte, de a megszokott rajzfilmes zsivaj helyett egy furcsa, idegenül csengő magyar beszéd szólt. Olyan volt, mintha valaki tényleg nagyon próbálna magyarul beszélni, de közben végig egy másik nyelv dallama csücsülne rá a mondatokra, ezzel abszolút zavarba ejtő összhatást keltve. A hangsúlyok elcsúsztak, a mondatok merevek, mesterkéltek voltak, a hangsúlyozásról kár is beszélni, az egésznek volt egy nyugtalanító, műanyag íze. Tudjátok, mint mikor a kajában több az "E", mint az igazi hozzávaló, és ez ki is üt rajta.
Nem én szóltam először. A nyolcéves lányom fordult felém, és azt mondta, ez nagyon fura, apa, mintha nem is igazi ember beszélne. A hatéves fiam rátett még egy lapáttal, szerinte olyan volt az egész, mint amikor a robotok beszélnek a filmekben. Ha két kisgyerek, akik még nem olvasnak techrovatokat (és igazából az 50 százalékuk még olvasni sem tud), azonnal kiszúrják, hogy valami nem stimmel, ott már komoly baj van.
Kiderült, hogy a Mark Rober's CrunchLabs fut épp a Netflixen, egy alapvetően teljesen ártalmatlan, kísérletezős, tudományos gyerekműsor. Csakhogy a magyar szinkron katasztrofális. Gépies hang, rossz hangsúlyok, időnként olyan akcentus, mintha a beszélő maga sem lenne biztos benne, milyen nyelven szólal meg. Abszolút világos volt, hogy egy meglehetősen gyenge AI hangot hallunk valódi, "hús-vér" magyar szinkron helyett. Gyorsan rákerestem, és ekkor szembesültem azzal, hogy a Sorozatjunkie már tavaly novemberben megírta, hogy a Mark Rober's CrunchLabs a Netflixen AI által készített magyar szinkront és feliratot kapott.
Ami igazán ijesztő, az az, hogy a műsor ennek ellenére népszerű lett a hazai Netflixen. Vagyis rengeteg gyerek hallgatja ezt a torz, élettelen magyar beszédet, ami nemcsak kellemetlen, hanem hosszabb távon a nyelvérzékre is hatással lehet. Ha a gyerekek ehhez szoknak hozzá, az lesz számukra a "normális" magyar beszéd, ami már önmagában abszurd.
És itt kezd igazán visszássá válni a történet. Egy globális streamingóriás nyilván spórolni akar. Egy AI-szinkron olcsóbb, gyorsabb, skálázhatóbb, mint hús-vér szinkronszínészekkel dolgozni. Csakhogy ezzel egyszerre több határt is átlép. Először is a minőségét. Ez a szinkron nem egyszerűen kicsit rossz, hanem szemmel láthatóan és füllel hallhatóan alkalmatlan arra, hogy gyerekeknek szánt tartalom legyen. Másodszor a transzparenciát. A néző sehol nincs egyértelműen tájékoztatva arról, hogy amit hall, azt nem emberek, hanem egy algoritmus "mondja fel". Harmadszor a kulturális felelősséget. A magyar szinkron évtizedeken át világszínvonalú volt, most pedig észrevétlenül csúszunk bele egy olyan korszakba, ahol a spórolás felülírja a nyelvi minőséget.
Különösen cinikus, hogy mindez épp egy gyerekműsornál történik. Ott, ahol a befogadó a legvédtelenebb. Egy felnőtt legyint, kikapcsolja, átvált feliratra. Egy gyerek viszont elfogadja, amit hall, és abból tanul. A Netflix közben nyilván érvelhetne azzal, hogy az AI mennyire hatékony, mennyivel gyorsabb, mennyivel olcsóbb. Csak épp az marad ki ilyenkor a fejtegetésből, hogy mennyivel rosszabb.
Ha egy nyolc- és egy hatéves gyerek számára is egyértelmű, hogy a szinkron nem emberi beszéd, akkor a kérdés már nem az, hogy hatékony-e ilyet csinálni, hanem az, hogy szabad-e. Mert lehet, hogy az AI-szinkron olcsóbb. De amikor egy gyerekeknek szánt műsor magyar hangja ennyire műanyag, az már nem technológiai újítás, hanem minőségi leépülés. És ebből a lejtőből nagyon nehéz visszamászni.
