Hirdetés

Van-e értelme 2026-ban visszahozni a Heti Hetest?

|

Az RTL mindent megtesz, hogy minél szélesebb réteget megszólítson az új műsor, de van-e ennek reális esélye?

Hirdetés

Régóta keringtek pletykák, pár hete pedig az RTL is megerősítette, hogy április 12-én, tehát a választás estéjén visszatér a képernyőre a Heti Hetes nevű közéleti kibeszélőműsor. A legtöbb, 20 évnél idősebb olvasónknak minden bizonnyal nem kell ecsetelnem, hogy miről van szó pontosan, hiszen akár szerette, akár nem szerette, akár nézte, akár nem, az ennél idősebb korosztály akkor is valószínűleg minimum hallott erről a műsorról.

Ez pedig nem véletlen. A Heti Hetes ugyanis közel 20 éven keresztül, 1999 és 2016 között meghatározó műsor volt a magyar kereskedelmi televíziózásban, még ha azért az évek során a jelentősége fokozatosan csökkent is. Noha politikai vélemény szempontjából - néhány adás kivételével - egy nézőponton lévő szereplőkkel zajlott, ami miatt sokan kritizálták is a műsort, abban mindenképpen egyedülálló volt a TV-ben, hogy a világ eseményeit, híreit szórakoztató formában igyekezett feldolgozni, kommentálni, értelmezni. Már amennyiben erre volt lehetőség értelemszerűen, hiszen számos olyan magyar és világtörténelmi eseményt is kitárgyaltak a szereplők, mely adott esetben nem kifejezetten képezte vicc tárgyát. Ilyen volt például a szeptember 11-i terrortámadás, vagy épp a 2006. őszi események.

Így ennyi év távlatából is érdekes visszanézni a régi adásokat, hiszen amolyan időkapszulaként is szolgálnak, és ugyan ahogy fentebb említettem, jószerivel egymáshoz közel álló világnézettel rendelkező tagok vettek részt a beszélgetésben, a legfontosabb kérdésekben azért rendszerint viták alakultak ki. Elég csak arra az adásra gondolni, ami Hajós András HírTV-s "vendégszereplése" után készült, ahol lemondásra szólította fel Gyurcsány Ferencet.

Talán részben az ő igazát is bizonyítja az, hogy most, 10 évvel az eredeti széria távozása után is ő az egyedüli állandó tag a régi műsorból, aki az új adásokban is visszatér (Majka és Vadon Jani régen is felbukkantak, de csak vendégként). Kérdés, hogy vajon van-e helye ennyi év után ennek a műsornak, ebben a formában, a TV-képernyőn? Nem ígérem, hogy ebben az írásban egyértelmű választ adok erre, de mindenesetre megpróbálom körüljárni és a saját véleményemet hozzátenni.

Hirdetés

Ki néz még TV-t?

Az első és legfontosabb téma, melyet meg kell vizsgálnunk ezzel kapcsolatban, hogy hogyan alakultak át a tartalomfogyasztási szokások. Az NMHH 2023-ban publikált adatai szerint, noha továbbra is a televíziózás a legnépszerűbb formája a fogyasztásnak, átlagosan napi 5 óra 4 perccel per kopf, míg az internet csak a második, 3 óra 24 perces átlaggal, érdemes megnézni azt is, hogyan áll össze ez a statisztika.

Ugyanis, ha kicsit jobban elmélyedünk a számokban, hamar kiderül, hogy míg 1997-ben még 7 millió 400 ezer fő nézett TV-t naponta, addig ez a szám 2022-ben már csak 6 millió 112 ezer emberre rúgott. Ez azt jelenti, hogy noha azok, akik TV-t néznek, több időt töltenek a képernyő előtt, a vizsgált időszakban több mint 1 millió nézőt veszített átlagosan a hagyományos televíziózás.

Ami még inkább árulkodó, hogy az elért közönség legnagyobb arányban az idősek közül kerül ki. A TV-nézők több mint 70 százaléka a 40 évnél idősebb korosztályból kerül ki, 40 százaléka 60 évnél, 22 százaléka pedig 70 évnél is idősebb. Ez ráadásul egy olyan statisztika, mely az idő előrehaladtával folyamatosan az idősebb korosztályok felé tolódik, így kijelenthető, hogy egyre inkább az idősek néznek TV-t.

Napi elérés, tévénézési idő és a nézők átlagos életkora (Forrás: NMHH)
Napi elérés, tévénézési idő és a nézők átlagos életkora (Forrás: NMHH)

A fiatalok tartalomfogyasztása az internetre tevődik át, de még ezen belül is folyamatosan átalakul az, hogy milyen típusú tartalmak népszerűek. Jelenleg elmondható, hogy talán a két legnagyobb közönséget megmozgató online műsorformátum a TikTok-jellegű, vertikális rövid videók, valamint a nagy lélegzetvételű beszélgetős podcastok, vagy akként fogyasztható tartalmak. Ez utóbbit ráadásul az előbbi jellemzően erősíteni is tudja, hiszen ezeknek a beszélgetéseknek egy-egy részletét kivágva meg lehet shortként is futtatni, ami önmagában is nagy nézettséget generálhat, illetve a teljes adások népszerűsítéseként is szolgál.

A Heti Hetes ez utóbbi műsorformátumba igazából tökéletesen beleillik, viszont az interneten számos hasonló premisszával rendelkező műsor is létezik már, mint például a Jólvanezígy (nem véletlen, hogy éppen ennek a műsorvezetője, Nagy Ádám lesz a Heti Hetes moderátora), az Önkényes Mérvadó vagy épp az Elszabadult Hajóágyú, hogy mindkét politikai térfélről mondjunk példát. Látszik tehát, hogy az új Heti Hetes rögtön egy olyan térbe érkezik meg, amelyben már nem egyedülállóként van jelen és egy olyan platformon igyekszik érvényesülni, ahol egyre inkább csak idősek vannak aktívan jelen. Így a következő kérdés, melyet mindenképp fel kell tennünk, hogy

Kinek akar szólni?

Ennek megvizsgálására elsősorban a tagokat kell megnéznünk. Én magam 1998-ban születtem, ami miatt abban a sajátos helyzetben vagyok, hogy noha hivatalosan a Z-generációhoz tartozom, annyira a határon vagyok, hogy Z-nek túl millennial, millennialnak túl Z vagyok. Ebből kifolyólag viszont mindkét, vélhetően megszólítani kívánt generációt képes vagyok képviselni. Ezzel a háttérrel felvértezve mondom, hogy az új szereplőgárda 9 bejelentett tagjából 6-ot ismerek különösebben. Fancsikai Eszterrel a fókuszcsoport néhány adásában találkoztam, de az igazat megvallva túlságosan mély emléket nem hagyott bennem. Parti Nórát láttam néhány filmben, de ezen kívül semmit nem tudok róla, és Hevér Gáborról is hasonlóan tudok nyilatkozni. Ez persze lehet az én szegénységi bizonyítványom, de egyelőre nem igazán látom, hogy miért kellene érdeklődnöm az ő közéleti, bulvár vagy más megnyilvánulásaik kapcsán. Hogy pontosan milyen közönséget igyekeznek velük megszólítani, arra nem igazán tudok rájönni. A többiek kapcsán viszont már van némi elképzelésem.

Nagy Ádám, mint műsorvezető elég egyértelműnek tűnik. Egy hasonló, az online térben rendkívül nagy eléréssel rendelkező sikeres műsor szellemi atyja, a Z és a millennial generációban egyaránt népszerű figura, nyilván azt várja az RTL, hogy az ő műsorait kedvelők majd bekapcsolják a TV-t az ő szereplése kedvéért.

Vadon Jani szerintem egyértelműen a 40+-os korosztályt szólítja meg, azokat, akik a reggeleiket Sebestyén Balázsék műsorával kezdik. Ez a magyar TV-zés és rádiózás 2000-es, illetve 2010-es évek eleji korszakát idézi elsősorban, ami sokak számára nosztalgikus lehet mostanra.

Hasonló lehet a megfontolás Majkával kapcsolatban is, aki viszont egy fokkal összetettebb figura ilyen téren. Ha tavaly ilyenkor írom ezt az anyagot, valószínűleg Vadon Janival egy kalapba tettem volna, hiszen noha neki van egy elég erős zenei karrierje is, a legtöbben valószínűleg mégis TV-s műsorvezetőként találkoztak vele az elmúlt kb. 10 évben. Tavaly viszont megjelent a Csurran cseppen című dal, ami a rendszerváltást pártoló fiatalokkal is rezonálni tudott, és valószínűleg az azóta tett közéleti megnyilvánulásai miatt választották be a műsorba. Nekem viszont az igazat megvallva ő egy kicsit furcsa figura ilyen téren. Kiadta ezt a dalt, látszólag bele is áll az ott megfogalmazottakba, de közben mintha mégsem akarna minden hidat felégetni, aminek ékes példája az, hogy Puzsérék rendszerbontó nagykoncertjén azzal az indokkal nem vesz részt, hogy "egy előadónak nem kell közvetlenül részt vennie" a politikában. Ez esetben akkor mégis hogyan akar részt venni egy közéleti kibeszélőműsorban, aminek az egyik fő témája a politika? Mindezt figyelembe véve Majka közéleti megnyilvánulásait nehéz nem helyezkedésnek látni őszinte véleménynyilvánítás helyett, ami nekem személy szerint annyira nem szimpatikus, de cáfoljon rám.

Az idősebb korosztályt erősíti a szereplők között Thuróczy Szabolcs és Hajós András, akik viszont úgy gondolom, a fiatalokat is képesek megszólítani. Mondhatnánk, hogy a "how do you do fellow kids" műfaját is képesek úgy művelni, hogy az egyáltalán ne hordozza magában az ezzel a típusú viselkedéssel együtt járó szekunder szégyenérzetet. Szabolcs egy rendkívül szórakoztató figura, aki számos, elsősorban a fiatalok számára fontos projektben is részt vett, erre egy számomra kedves példa a Carson Coma 2024-es születésnapi koncertjének reklámja. Hajós András pedig szerintem legalábbis egyfajta laza nagybácsi karakterét hozza, akit szinte bármilyen formátumban szívesen nézek, de az egyik kedvenc, szintén online műsorom az ő szereplésével a Probléma Hajóssal és Márkóval. Ráadásul az említett Márkó, Linczényi egészen pontosan, szintén szerepelni fog az új Heti Hetesben.

Mindebből kifolyólag elég vegyes a felhozatal, de az jól látszik, hogy elsősorban éppen azokra a nézőkre igyekeznek lőni, akik a statisztikák szerint nem igazán néznek TV-t, a 20-50 éves korosztályra, azon belül viszont lehetőleg mindenkire.

Lehet-e így sikeres a műsor?

Ez az, amihez már jósnak kellene lenni, hogy megmondjuk, de az eddig tárgyaltak alapján én úgy gondolom, hogy a TV-ben semmiképp sem, ez viszont nem elsősorban a műsor minőségén fog múlni. Ezeknek a szereplőknek egy részével az interneten is találkozhatunk saját műsoraikban, melyeknek már megvan a saját kialakult közönsége, akik nem biztos, hogy egy teljesen másik platformra is átmennek azért, hogy egy másik műsorban is megnézzék őket. Ez még az interneten belül sem így működik. Még egy egyik felületről másikra, például YouTube-ról Twitchre költözés esetében is van lemorzsolódás minden esetben, itt pedig egy olyan másik tartalomfogyasztási eszközt kellene igénybe venni, amely fölött valamelyest eljárt az idő, és nincs is beépülve ezen korosztály egy jelentős részének a szokásaiba már.

A mai világban egész egyszerűen nem tud annyi embert megszólítani egy olyan terjesztési forma, mely azt várja el a nézőtől, hogy egy adott pillanatban ott üljön és nézze. Annak ellenére, hogy a szereplők közül többeket kedvelek, én sem tudom ezt elképzelni magamról. Amennyiben viszont az interneten is elérhetővé válnak majd az adások, egy olyan struktúra keretében, melynek révén minél szélesebb közönség fér hozzá (például egyszerűen csak a YouTube-ra feltöltve), úgy szinte egészen biztos, hogy nagy nézettséget tudna szerezni. Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy egyedül az RTL+ Premium felületén lesznek csak visszanézhetők az adások. Ebből kifolyólag nem jósolok túl nagy jövőt az újrainduló műsornak, de ettől függetlenül sok sikert kívánok annak!

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)