Hirdetés

Újabb bizonyíték utal rá, hogy sok felvásárlásra számíthatunk még a PlayStationtől

|

A PlayStation fejese után most egy álláshirdetés is árulkodik róla, hogy még nem értek a nagy bevásárlás végére a japánok.

Hirdetés

Habár az elmúlt években az egész játékipart jellemzi egyfajta felvásárlási láz (elég csak a Square Enix nyugati érdekeltségeit is bekebelező Embracer Group, vagy a Tencent tevékenységére gondolni), a Microsoft és a Sony privát meccsbe kezdtek, hogy ki terel több stúdiót az Xbox és a PlayStation konzolokat kiszolgáló házi csapatába.

Habár a tőkebeli fölény egyértelműen a redmondiaknál van, a japánok sem tétlenkednek, hiszen tavaly 5 csapatot húztak be, idén pedig a Bungie-val (Halo, Destiny) és a Havennel (a Ubisoft-veterán Jade Raymond cége) bővítették a palettát. A PlayStation fejese, Jim Ryan nemrég maga jelentette be, hogy további akvizíciókban gondolkodnak, most pedig már arról is lehet némi fogalmunk, hogy mennyire komolyan ez a szándék.

Hirdetés

A Sony Interactive Entertainment (SIE) weboldalán ugyanis megjelent egy álláshirdetés, mely szerint vállalatfejlesztési igazgatót keresnek, akinek lényegében a felvásárlások koordinálása lesz a feladata.

"A Sony Interactive Entertainment (PlayStation) magasan képzett vállalatfejlesztési igazgatót keres. A SIE vállalatfejlesztési csapata szorosan együttműködik a SIE vezetőségével, és a felvásárlások, befektetések vagy közös vállalkozások révén megvalósuló inorganikus növekedési lehetőségek felkutatásáért felel. A csapat olyan tranzakciókat keres, értékel és hajt végre, amelyek összhangban vannak a SIE stratégiai prioritásaival és jelentős hosszú távú értéket teremtenek a vállalat számára. A csapat alapvető munkája magában foglalja a piaci ismeretek erős belső és külső kapcsolatokon keresztül történő fejlesztését, hogy vonzó összeolvadási, felvásárlási és befektetési lehetőségeket azonosítson."

- írja a hirdetés, félreérthetetlenül utalva arra, hogy a SIE nem csak a már kinézett stúdiókkal szeretne összebútorozni, de hosszabb távon is monitorozni fogja a piacot az újabb felvásárlási lehetőségek után.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Az viszont már csak a cég mérete miatt sem valószínű, hogy a Sony is olyan grandiózus üzletekkel áll elő, mint a ZeniMax Media (Bethesda, id Software) és az Activision Blizzard Microsoft általi felvásárlása,  az eddigiek alapján inkább "sebészibb" jellegű, kisebb akvizíciókra érdemes számítani, amelyek kevésbé rázzák meg a piacot, mégis sokat adhatnak a PlayStation Studios kreatív szellemi holdudvarához.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)