Hirdetés

A Netflix profitálhat a koronavírusból

|

Egyes szakértők szerint a járvány egyik közvetett hatása, hogy többen maradnak otthon tévézni.

Hirdetés

Mostanában nem telik el úgy egy újabb nap, hogy az emberek ne beszélnének a koronavírus járványról. Számos következményről lehet olvasni, és több ország gazdaságán is meglátszanak a hatások, viszont néhány piaci szakértő egészen új szemszögből vizsgálta a helyzetet. Feltűnt nekik, hogy a Netflix részvényei értékesebbé váltak az elmúlt héten.

Hirdetés

A BMO Capital Market egy elemzője, Dan Salmon egy interjúban kifejtette, hogy a Netflix egyértelmű haszonélvezője a járványnak, hiszen elővigyázatosságból sokan maradnak otthon a COVID-19 vírustól tartva, és így több idejük jut filmeket és sorozatokat nézni. Beszédes, hogy míg a technológiai szektor legtöbb szereplőjének részvényei mélyrepülésbe váltottak, addig a Netflix papírjainak értéke nemcsak, hogy nem romlott, hanem egyenesen javult 0,8%-kal.

Az elemzők szerint a járvány terjedésével egyre többen maradnak otthonukban, és keresnek olyan szórakozásai lehetőségeket, amihez nem kell kimozdulni, így a Netflix mellett más streaming szolgáltatások, illetve azok üzemeltetői, mint a Comcast vagy az AT&T emelkedő bevételekre számíthatnak. A Netflix egyébként nemrégiben bővült egy új funkcióval, aminek hála egy toplistában láthatjuk az adott ország 10 legnézettebb tartalmának folyton változó sorrendjét. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)