Hirdetés

Eladta egyik fontos sorozatát a pénzügyi gondokkal küzdő Nacon

|

Kivételesen nem leépítéssel vagy stúdióbezárással próbál úrrá lenni a krízisen a francia kiadó.

Hirdetés

Nehéz időszakon megy keresztül a játékfejlesztés és -kiadás mellett gamerperifériák gyártásával is foglalkozó Nacon. Pénzügyi gondjai miatt már bezárta a szerepjátékokra specializálódott Spiders stúdiót, és nem kizárt, hogy továbbiak is veszélybe kerülhetnek. A túlélésért küzdő Nacon háza tájáról érkezett legújabb hír már lényegesen kellemesebb, hiszen egy kompromisszumos megoldásról szól, amelynek keretében egy licenchez kapcsolódó kiadási jog máshoz kerül ugyan, de cserébe a rajta dolgozó stúdió nem marad munka és bevétel nélkül.

Történt ugyanis, hogy a Slitherine megvásárolta a Blood Bowl franchise kiadói és licencjogait, valamint a teljes eddigi játékkatalógust a Nacontól. Az üzletnek köszönhetően a stratégiai játékokra specializálódott kiadó tovább bővíti Warhammer-portfólióját, miközben a sorozat fejlesztése sem kerül új kezekbe. A megállapodás részeként ugyanis a Slitherine továbbra is a Cyanide Studióval dolgozik együtt, vagyis ugyanaz a csapat folytathatja a munkát, amely az eddigi Blood Bowl-játékokat is készítette. Emellett a kiadó azt is megerősítette, hogy továbbviszi a következő Blood Bowl-játék fejlesztését, amelyet még a Nacon jelentett be korábban.

Hirdetés

A Blood Bowl története egészen az 1980-as évekig nyúlik vissza. A Games Workshop által megalkotott társasjáték az évek során a Warhammer-univerzum egyik legismertebb mellékágává vált, amely a fantasy világot ötvözi az amerikai futball szabályaival, körökre osztott taktikai játékmenettel, brutális összecsapásokkal és a Warhammerre jellemző fekete humorral.

Marco Minoli, a Slitherine kiadói igazgatója szerint a Blood Bowl a videójátékok egyik legikonikusabb stratégiai sorozata, ezért nagy megtiszteltetés számukra, hogy a Cyanide és a Warhammer csapatával közösen formálhatják a franchise jövőjét. Hozzátette, nagyra értékelik azt a munkát, amelyet a fejlesztők az elmúlt években végeztek, és hosszú távon is szeretnék támogatni a közösséget.

A kiadó azt is közölte, hogy a jövőben kiemelt figyelmet fordít a Blood Bowl hosszú távú támogatására. A tervek között szerepel a játék folyamatos bővítése, a közösségi visszajelzések figyelembevétele és a játékosok hosszú távú megtartása.

Patrick Pligersdorffer, a Cyanide vezérigazgatója szintén üdvözölte az együttműködést. Elmondása szerint a Slitherine magas színvonalú stratégiai játékok kiadójaként más számos alkalommal bizonyított, ezért úgy véli, ideális partner lesz a Blood Bowl jövőjének biztosításához.

Arra sem kell sokat várni, hogy kiderüljön, mit tartogat a sorozat következő felvonása. A Slitherine megerősítette, hogy a következő Warhammer Blood Bowl játékról július 22-én, a Slitherine Next eseményen árul el további részleteket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)