Hirdetés

Hát persze, hogy a Halo Infinite Xbox Series X-et is elkapkodták a scalperek

|

Erre sürgősen kell valami megoldás, vagy barátkozhatunk a gondolattal, hogy semmihez nem jutunk hozzá viszonteladói áron.

Hirdetés

Ha azok közé az emberek közé tartozol, akik próbáltak az elmúlt időszakban új videokártyát, vagy éppen új konzolt venni, jó eséllyel voltál már mérges a készlethiány miatt, vagy éppen bosszús, hogy az ajánlott ár sokszorosáért lehet csak készletről hozzájutni a vágyott hardverhez.

Ennek fényében nem meglepetés az sem, hogy az újonnan bejelentett, és persze még sokkal korlátozottabban elérhető, Halo Infinite Xbox Series X is azonnal elfogyott, amint az előrendelés elindult.

Hirdetés

A Microsoft által belőtt 550 dolláros ár helyett már most 900 dollár környékén árulják a scalperek a különleges kiadású Xboxot, egyes hirdetések pedig az 1000 dolláros lélektani határt is elérik, ami majdnem a duplája az eredeti árnak.

A konzol ugyan még a kanyarban sincs, az eBayen kutatva hamar kideríthető, hogy több ilyen meghirdetett konzol már gazdára is talált.

Nem ritka az sem, hogy egyes scalperek csak a konzol mellé járó kontrollert is külön meghirdetik, tehát aki tőle vásárol, csak bontott csomagolással találkozhat majd. Ha mégis bontatlan terméket szeretnénk, szintén a piac ellenségeitől hozzájuthatunk a Halo Series 2 Elite kontrollerhez, ami az eredeti 200 dolláros cédula helyett "mindössze" 250-300 dollárért a miénk lehet.

A jelenségről már írtunk nektek korábban, ti hogy álltok ehhez? Hajlandóak vagytok drágábban is megvenni valamit, hogy meglegyen, vagy megvárjátok, amíg megoldás születik erre a problémára?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)