A Ghost of Yotei mindössze négy hete van a boltok polcain, de máris lenyűgöző eredményeket produkált: az Alinea Analytics friss jelentése szerint az első három hétben több példányt adtak el belőle PS5-re, mint az Assassin's Creed Shadowsból. A Ubisoft márciusi nagy dobása, a Shadows hatalmas sikerrel nyitott, vezette az amerikai szoftvereladásokat, nyáron átlépte az ötmillió eladott példányt, és augusztusra Európa legkelendőbb játékává vált. Most azonban úgy tűnik, a PlayStation-exkluzív vetélytárs vette át a vezetést a platformon.
A két játék hasonló témát dolgoz fel: a főhős mindkettőben gyilkosokon akar bosszút állni, miközben egy hatalmas, nyílt világban járja be Japán egyes területeit. A párhuzamok miatt sokan kíváncsian várták, melyik cím teljesít majd jobban az eladások terén. Az Alinea Analytics szerint eddig 2,4 millió példány kelt el a Shadowsból PS5-ön, míg a Ghost of Yotei három hét alatt elérte a 2,5 milliót.
A jelentés szerint a Yotei sikerében kulcsszerepet játszott, hogy sok PlayStation-játékos kifejezetten a platform belsős címeit vásárolja, valamint hogy a Sucker Punch már korábban, a Ghost of Tsushima révén létrehozott egy erős rajongói bázist. Bár a Shadows multiplatform cím, és hamarosan megérkezik majd Nintendo Switch 2-re is, a PS5-ön vívott "összecsapásban" a Ghost of Yotei egyértelműen győztesként került ki - legalábbis eddig.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
