Hirdetés

Egy meglepő fordulattal pont a Sony segítheti hozzá a Microsoftot az Activision Blizzard felvásárlásához

|

A Sony ügyvezetője olyat mondott, ami jelentősen gyengíti az üzlet elkaszálásán fáradozó brit versenyhatóság legfőbb érvét.

Hirdetés

Másfél éve küszködik a Microsoft az Activision Blizzard bekebelezésével, s bár a Bobby Kotick vezette kiadó benne lenne a dologban, a felvásárlás még mindig nem ment végbe. A 67,8 milliárd dolláros üzletnek az amerikai (FTC) és a brit (CMA) versenyhatóság is keresztbe feküdt. Az előbbiekkel a bíróságon próbálnak meg zöld ágra vergődni a redmondiak, az utóbbiaknál pedig fellebbeznek.

A britek meglepő módon végül nem a fő akadálynak tartott Call of Duty miatt mondtak nemet, hanem attól való félelmükben, hogy a Microsoft túl nagy befolyást szerez a cloud gaming piaca felett, aminek a jelentőségét Phil Spencer szerint a CMA túlértékeli, hiszen gyerekcipőben jár még. Nemrég pedig kiderült, hogy a Sony első számú embere is hasonló véleményen van.

Hirdetés

Kenichiro Yoshida olyan nyilatkozatot tett a Financial Timesnak, mellyel akaratlanul is a Microsoft ügyét segítheti. A Sony elnök-vezérigazgatója ugyanis kifejtette, hogy bár szerinte a felhő lenyűgöző üzleti modell, ha a játékokról van szó, rengeteg technikai nehézséggel és kihívással kell megküzdeni. Első helyen emelte ki a késleltetés problémáját, mint legyőzendő akadályt, amellyel ők maguk is meg kívánnak küzdeni.

További gondként azonosította a napközbeni játékosszám változását, a legtöbben jellemzően tanulás vagy munka után ülnek le játszani. Mindez szerinte anyagi szempontból nem kifizetődő üresjáratokat, valamint a teljesítményt hátrányosan befolyásoló csúcsidőket eredményez.

Nem sokkal korábban egyébként a Sony Interactive Entertainment feje, Jim Ryan mesélt arról, hogy komoly terveik vannak a cloud gaminggel, mégpedig a játékosok mobilitás iránti növekvő vágya miatt. A részletekről csak a következő hónapok folyamán rántják majd le a leplet, de gyaníthatóan szerepet szánnak benne a felhőtámogatás nélkül most még kissé céltalannak tűnő Project Q kézikonzolnak is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)