Hirdetés

Az Igazság Ligája rendezői változatára elég komoly pénzt költ a Warner

|

A rajongók által követelt Snyder Cut utómunkálatai miatt bizony rendesen a zsebébe kell nyúlnia a kiadónak.

Hirdetés

2021-ben érkezik Az Igazság Ligája rendezői változata, melyben kiderül, vajon Zack Snyder víziója egy élvezetesebb szuperhősmozit eredményez-e, mint ami 2017-ben komoly traumákat okozott a DC rajongóknak. Persze az utómunkálatok nincsenek ingyen, a Warner Bros.-nak tehát ki kell nyitnia a pénztárcáját, hogy kielégítse a nézőközönséget. 

Hirdetés

Egyes iparági értesülések szerint Zack Snydernek 20 és 30 millió dollár közötti költségvetésre lesz szüksége ahhoz, hogy elkészítse saját változatát a 2017-es film alapján. A rendező ugyan készített egy nyers vágást, mielőtt ki kellett szállnia a projektből, hogy aztán Joss Whedon fejezze be helyette a mozit, de ez a változat még rengeteg munkát igényel, mielőtt a nézők elé kerülhet.

Kifejezetten meglepő, hogy a Warner Bros. zöld utat adott a Snyder Cutnak, hiszen egyes források szerint Az Igazság Ligája 60 millió dollár körüli veszteséget jelentett a stúdiónak, és nem jellemző, hogy ezek után még további dollármilliókat ölnek egy projektbe. Valószínűleg arra számítanak, hogy ezzel a lépéssel potenciális előfizetőket csábíthatnak az HBO Maxra, mellyel talán hosszútávon megtérülhet a befektetés. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)